MEGSZÜLETTEK!!!!

Életünk nagy álma vált valóra amikor egészségesen megszülettek ikerlányaink.

Tóth Zsófia, 2005.11.11. 13h 19 perckor,2500gr és 49 cm

Tóth Luca, 2005. 11.11 13h 21perckor,2450gr és 51 cm

Így végre család lettünk!!!

Véget ért az a 38 hetes szorongás, ami nem tette felhőtlenné áldott állapotomat, kezdődik helyette most egy másik, mert gyermekeink lettek, szülők lettünk
Örülök, hogy minket választottak, közénk jöttek, szeretnénk ha ezt a döntésüket sose bánnák meg.
Biztosan lesznek nehéz és még nehezebb napok az életünkbe, amit szeretettel, összetartással könnyebben fogunk tudni átvészelni

Nem mindennapi császárom rövid története:
Szülész-nőgyógyászom családi barát, ami lehet hogy picit furcsán hangzik így elsőre...
Peti (ahogy mi hívjuk) humorával és szakértelmével nagyban hozzájárult, hogy csökkentse a bennem kialakult félelmeket
(hétről-hétre mindig mást "találtam" ki, valami miatt mindig aggódtam )

Aggodalmat, azt is csak pár percig a 34. héten láttam az arcán amikor elmentünk egy 3D-s vizsgálatra és ott megállapították a "b"magzatnál, hogy 6 lábujja van!
Másnap már korán reggel rohantunk hozzá a kórházba, hogy megmutathassuk neki a felvételt amit kaptunk az ultrahangos vizsgálaton.
Mikor meglátta a képet előkapta tollát a zsebéből és csak annyit mondott
-b...meg ez tényleg 6!
Természetesen újabb alapos vizsgálatok következtek, melyben nem találtak semmi elváltozást.
Ekkor már a "fiuk" morbid poénokkal próbáltak engem megnyugtatni, szórakoztatni a megismételt UH vizsgálat alatt.
Nem tudtam túltenni magam rajta, ezért az összes lehetőségnek utánajártam.

Így választotta rengeteg név közül Gábor ki a nevét ( arra a lehetőségre készülve, ha esetleg mégis lány lenne) Lucának.

Kórházat, csak messziről láttam egészen a 36.hétig akkor már "kedvenc orvosom" Peti elég gyakran emlegette, hogy lassan be kellene feküdnöm, mert mégis csak két gyereket várok és veszélyeztetett terhes is vagyok.
Engedelmesen megígértem, hogy 36. hetem szombati napján bevonulok, és birtokba veszem
-tengerre néző
-déli fekvésű
-minibáros szobámat

Szombat este Gáborral elmentünk még az "utolsó" vacsoránkra és csak azután terveztük szállásom elfoglalását.
Szerencsémre nem volt üres szoba, ezért kaptam még két nap "haladékot".
Mondanom se kell, hogy milyen megkönnyebülten jöttünk haza és élveztük az utolsó gyerekmentes hétvégénket.
Nagyon izgalmas időszak volt az életünkben, mert nem tudtam, hogy magától fog beindulni a szülés, vagy irányított lesz.
Végül is sikerült hétfőn befeküdnöm a kórházba, és pénteken már kezünkbe tarthattuk lányainkat.
Aki ikreket szült az tudja, hogy ezen jeles eseménykor a szülőszoba inkább egy kisebb szappanopera forgatási helyszínére hasonlít.
Amíg engem előkészítettek a császárra, addig Gábor és Peti az erre a célra fenntartott helyiségbe dohányoztak.
Mivel nem sikerült a gerincérzéstelenítésem, az altatás mellett döntöttek, innentől gyorsultak fel az események számunkra.
Most is csodálkozom azon a nyugalmon ami bennem volt a műtét miatt.
Mielőtt elaludtam volna utolsó szavam Petihez csak annyi volt hogy
- őszínén mondja meg, hány ujja lesz a lányoknak.
Az egész műtő a kis sámán érkezését várta, már-már családias környezetbe.
Sírtam a boldogságtól mikor megtudtam, hogy mid a két leányzó egészségesen, annyi ujjacskával kezén és a lábán amennyinek lennie kell, született meg.
Gábor büszkén mutatta azokat a képeket amiket készített a lányokról, mert én még nem láthattam, nem foghattam akkor meg őket.
Este kilencig bent maradt velünk az újdonsült apuka, aki utána feláldozta magát az italozás oltárán -de csak és kizárólag- egészségünk érdekében!
Azt az egy hetet amit még bent kellett töltenünk a kórházba már igazi kis családként élhettünk meg.
Gábor naponta többször jött be hozzánk és csak késő este távozott a kórházból, akkor is fájó szívvel ment haza az üres lakásba.