2009. november 17., kedd

festés folytatása, kezdete?


Ki tudja már hány bejegyzésem szól különböző festésekről.
Ez a mostani a gyerekszobába készül,
folytatásának a már meglévőnek, aminek alapját a lányok ( ikrek) adták.
Ezeknél a képeknél "kicsit csaltam"
Elmaradtak a vázlatok, előkészületként csak egy irattartóra másoltam át a kiválasztott képet,
( alkoholos filctollal)
és azt egy íráskivetítővel kinagyítottam a falra.
Minden úgy zajlott, ahogy azt elterveztem...
( mennyi időt megspórolhattam volna, ha már az első képet is ezzel a módszerrel készítem...)
A három képet valamivel több mint fél óra alatt sikerült "átmásolnom" a falra,
ebből a legtöbb időt, a méret, és a megfelelő hely kiválasztása vett igénybe.

- mivel most is a szénceruzát választottam (azt könnyű radírozni a falról)
halványítanom kellett az erős vonalakat.
- utána jöhetett a porszívó, mert a rengeteg radír törmeléket nem szerettem volna széthordani a házban...
- az izgalmas rész megint a megfelelő színek keverésénél kezdődött...
(most, egy kicsit sötétebbre sikeredett a tündérek színe)
- pár óra leforgása alatt sikerült a képet 98% -an elkészítenem, színeznem.

Kikapcsolódásként festegetek.

- más köt, olvas, és még ki tudja mennyi hasznos elfoglaltságot ( hobbit) talál magának, számomra ez a pihentető
( most, a végére bizony kellemesen elfáradtam)

Mire a lányok hazaértek az oviból apukájukkal, addig mindent visszapakoltam "eredeti" helyére.

Nekik már csak a kritikus szerep jutott...
mikor meglátták a falon a képet " felháborodva csak" ennyit mondtak

- a többit miért nem festetted ki???

:(

- miért is??? -kérdezem én...

( majd, ha egy nap nem csak 24 órából fog állni, talán többre is telik időmből )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails