2009. november 26., csütörtök

A lányok a lányok a lányok angyalok...

Írhatnám azt is hogy negyedik napja szívják már a véremet, mégsem teszem ...

-nem azért mert szépíteni szeretném a gyerekeim viselkedését
-vagy mennyekig magasztalni jóságukat...

-most valahogy mégis úgy viselkednek mint az angyalok, mintha tudnák,
hogy (viszonylag) sok időt fogunk mostanság együtt tölteni...
(addig amíg megkapják a védő oltásukat és míg védettek nem lesznek)
-mivel erre még várnunk kell, mert egészségi állapotuk
nem 100%-os türelemmel vagyok irántuk.
Élvezni szeretném ezt a "rendkívüli" hetet amit velük tölthetek, ezért megpróbálom számukra feledhetetlenné tenni, korlátok közzé szorított programjainkkal...

Ezt a hetet kézműves hétnek is nevezhetném.

Próbálok számukra is élvezhető kreatív dolgokat kitalálni ami az adventhez kapcsolódik...

-készítettek már "karácsonyfát"
-gyertya tartót
-karácsonyfa díszt
-és ma az angyalok kerültek sorra

az utóbbi kettőről sajnos nem tudtam képet készíteni, ( munka folyamatában)
mert elromlott a fényképezőnk, amit sürgősen pótolnunk kell, de utólag a végeredményt fotózom, ígérem.

Minden ötlet saját, amit pillanatnyi "elmezavaromban"( kényszerből) találok ki.

Előkészületet és alapanyagot (sokat) nem igényel!!!

jelenleg ami nálam "viszi a prímet" az a kartondobozokból készített "adventi apróságok"
Mottóm lehetne a következő is...

Ha karton doboz és szilikon van, akkor jókedv és program is....

Szilikonra természetesen nem a szépészeti megoldást... és hozzá szorosan kapcsolódó szőke hajat értem...
(bááár szőke vagyok, én is)

szilikont, mint ragasztót használjuk, amivel a gyerekek is könnyedén (balesetmentesen) dolgozhatnak...

-a mai projektünk, angyalozás volt.
( habár még nem tudtuk befejezni teljesen, holnap vár ránk a végső megmérettetés, mert száradnia kell a szárnyaknak)

amire reggel még nem gondoltam, hogy...

-amíg békésen fogyasztották uzsonnájukat, valahogy kezembe keveredett egy kisangyal
(mert már teljes "pompájában "áll a ház várva a karácsonyt)

hirtelen ötlettől vezérelve kezemben az angyallal pár perc alatt felrajzoltam egy " vicces"
angyalkát a kartonra, aminek kicsit pufókabb lett az arca és csak a ruhája lett meg(rajzolva)

-kezét, lábát kötöző zsinórra ragasztott (szilikon) alkotja szintén kartonból...

-színezés zsírkrétával
-díszítés (színtelen) körömlakk és flitterekkel
-tortaalátétből készített fodrokkal (ami a szülinapjukról maradt)
-szárnyak pedig csillámos ablakdísz (festékkel) készültek aminek száradását jelenleg még várjuk

- egyébként egy irattartó (műanyag) -ból vágtam ki a szárnyaknak való formát,
úgy, hogy nem húztam körbe fekete széllel...
bízom benne, hogy azért sokat nem hibázott a tervem és meg is fogjuk tudni valósítani
(az összeállítását is)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails