2009. december 30., szerda

Rohan az idő...





Egy picit elszomorodtam, mikor jobban belegondoltam, hogy megint búcsúztatnunk kell egy évet.

Eltelt egy év???

Na, nem mintha panaszkodnék az idei évre és annak tartalmasságára, a rohanó napok, évek okozzák aktuális szomorúságomat.
Úgy érzem soha nincs elég időm mindenre, túl sokat várok el magamtól...
Visszasírom a lányokkal töltött előző éveket, amikor még olyan picik voltak...
-Hol van az már?
Mára önálló nagylányok lettek, akik betöltötték a negyedik évüket, és ha így rohan az idő maholnap arról kell beszámolnom, hogy már az ötödiken is túl vagyunk.
Na, de ennyire azért nem rohanjunk!
Ha tehetném, egy kicsit megállítanám az időt...!
Legtöbbször az idő múlása okozza szomorúságomat, főleg mióta anya lettem...
(gondolom más is így van ezzel)
Minden percüket szeretném a lányokkal együtt tölteni, de tudom, hogy ezt nem tehetem.
Örültem is annak, hogy novembertől itthon lehettek velem.
(remélem a másik oldal is így gondolná, ha valaki megkérdezné őket)


Ebben az évben sok szép közös élményben lehetett részünk.
-voltak utazások,
(igaz, hogy az ország különböző városaiban, de nekünk ez tökéletesen megfelelt)
-volt nyaralás, élményfürdős és vízparti is egyaránt
(életükbe először idén "úsztak" a lányok a Balaton vizében, ami nagyon bejött nekik)
-szórakoztató ipar közül megemlíteném a mozit, cirkuszt, vidámparkot és különböző állatokkal kapcsolatos helyeket.
-születésnaposok ünnepléséből is bőven kivehettük részünket
( nagyszerű szülinapi "bulikon" vehettünk részt, tarthattunk meg)
-családunk létszáma tavasszal két fővel gyarapodott, igaz, csak egy hónapig élvezhettük egymás társaságát
(két gyönyörű nyuszit nevelgettek, "babusgathattak" a lányok)
-kisebb, szinte említésre se méltó betegségeken vagyunk túl
( mint mindenki akinek gyermeke van)
-részese lehettem életem első anyák-napi köszöntőjén az óvodában
(még most is beleborzongok amikor visszagondolok arra, hogy egyszerre ketten rohantak felém
szinte versenyt futva egymással, hogy átadják kis virágukat és belebújva ölembe puszilgattak, engem, az édesanyát)
- volt sok színezés, gyurmázás, festés,
( különböző kreatív programokat találtam ki, amivel próbáltam lekötni a lányokat, több-kevesebb sikerrel...)

Ma is festés mellett döntöttek a lányok( most ez az új hobbijuk)


Ennyi jutott hirtelen az eszembe, amivel az idei évet összegezni tudnám.

Ezzel a pár sorral búcsúzom, ami nekem olyan sokat jelent a "borúsabb" napokon.

Ami volt, azt nem lehet újrakezdeni,
ami elmúlt, nem lehet visszahozni.
Ilyesmi csak egyszer fordul elő az életben.
De vannak más élmények,
amelyek legalább annyit érnek,
csak épp mások...

Szülinapra készülünk...






Születésnapra vagyunk hivatalosak, de mivel délután 3 órára kell megérkeznünk, délelőttre valami programot kellett csinálnom a lányoknak.
A hűtő belső tartalmának rendezgetése (takarítása) közben ráakadtam még egy zacskó (maradék) mézeskalács tésztára.
Ez az!
Nagy sikerük volt a mézeskalács mécsestartóknak karácsonykor, ezért most Hannának készítünk belőle egy "igazi" születésnaposat.
A maradékból pedig a babakonyhába is gyárthatjuk a tortákat és sütiket
(amiket "szerencsére" nem kell megennünk)

Rutinos mézeskalács-díszítő lányaim pikk-pakk rádobálták a tésztákat
(amit, az alkalomhoz illően válogattunk ki)

Míg sültek a "finomságok" megkezdődött szenvedésük...

-Anya! mikor megyünk már?

(be voltak sózva, annyira mehetnékük volt...a születésnapra...)
Mivel időnk még így is akadt bőven indulásig, nekiláttak saját szórakoztatásukhoz.
Lucám kényelmesen a földön fekve hangosan olvasta Boribon sorozat valamelyik kötetét.
Zsófikám a konyhában a földön ülve "ollózott" ( nem kis szemét kupacot almozva maga köré, amit szerencsére nem nekem kellett felszedegetnem)

Öltözékükkel kapcsolatba volt egy kisebb összezörrenésünk a lányokkal, mert nehezen értették meg, hogy hiába szülinapra mennek, nem a legszebb ruhájukat kellene felvenni...
Nem mintha nem szeretném azt, hogy csinosak legyenek, de mivel ez egy kreatív (nem hagyományos) buli és(egyébként is!!!) ismerem a lányaimat.
(tuti, hogy a ruhájukba törlik a kezüket)
Mielőtt elindultunk volna azért a fiókból előkerestem köténykéjüket, amiben sütni szoktak.
???
Igen! Néha teszek egy-egy próbát a sütés elsajátítására!
Ja, és van 3! féle süti amit nagyon jól tudok elkészíteni. (egyenlőre csak ennyi)
:)
A születésnapi parti a belváros szívében volt, ahová némi dugó elkerülésével és 5 perc késéssel érkeztünk meg.
A lányok eleinte félszegen bújtak hozzánk, de mikor meglátták a rengeteg szebbnél szebb "csajos" formájú gipsz figurát, semmi másra nem vágytak jobban, minthogy nekivessék magukat az alkotás élményének.

Mi, szülők addig egy kávé mellett élvezhettük a "gyerekmentességünket"
Mivel semmi nem tart örökké, a festésnek is egyszer véget kellett vetni (gyerekeim nagy bánatára)
Büszkén mutogatták alkotásukat a lányok...

Festés közben biztos alaposan megéhezhettek a gyerekek, mert a megérkező pizzát egymás ellen
ették.
Jó volt nézni ennyi "jó-étvágyú" gyerkőcöt egy rakáson (csordaszellem működött)
Néhány levezető kör után következett az est fénypontja ( a vendég gyerekek szemében )
a születésnapi torta.
A torta amivel hasonlóval már egyszer találkoztam, és amit szintén ügyesebb kezű anyuka sütött, most Ági készítette el Hannának a Barbie-s tortát.
Le a kalappal a torta előtt (és Ági előtt is...) aki nem akármivel varázsolta el a kislányok szívét...
Egymást túlkiabálva tartották tányérkájukat, hogy minél előbb megkostolhassák az édes csodát.

Az ajándékok átadása is nagyon ötletesen volt "kitalálva"
Hanna nagyon belevaló kis(nagy)lány aki nem illetődött meg azon sem, hogy egy kis játék formájában juthat hozzá a neki szánt ajándékokhoz.
Ajándékosztás után kezdődhetett az "önfeledt" szórakozás, amit néhányan labdázással táncolással, szaladgálással, célbadobással töltöttek.

Hét órára alaposan elfáradtak a lányok (ennyit számít, hogy kimaradt egy alvásuk délután)
de tele élménnyel és munkájuk "gyümölcsével indultunk haza.

Nagyon jól éreztük magunkat!
Nem győzöm elégszer ismételni magam...

Nagyon boldog születésnapot kívánunk "kicsi" Hanna, egészségben, boldogságban!

Itthon a lányok egész este a gipszfigurákkal játszottak, amit éjszakára még kénytelen kellett megengednem, hogy az ágyukba maguk mellé fektessenek...

2009. december 28., hétfő

Ajándék üvegnek, ne zézd a ...








Tisztelt Bíróság!

Az egész úgy kezdődött, hogy...

Csinos kis üvegbe kiporciózva, ajándékba kaptam Ágitól muffinhoz alapanyagot, amibe nekem már csak pár dolgot kellene hozzáadnom, hogy megsüthessem életem első muffinját.

Miután tüzetesebben elolvastam a tájékoztatásul szánt receptet, kellett szembesülnöm azzal az aprócska, de nem elhanyagolható ténnyel, hogy nekem nincs is muffin sütőtepsim...

Sebaj, ezen ne múljék!

Miután kis családommal felkerekedtem, hogy beszerezzem a hiányzó, ám annál fontosabb tepsit megint egy számomra gondot okozó feladatot kellett telefonos segítség nélkül megoldanom. (hiába próbáltam Ágit hívni, sajna nem értem el)

Dilemmámat az alábbi "apróságok" okozták
-szilikonos, vagy teflonos???
- kis-lyukú, vagy nagyobb tepsi???
-6 vagy 12 lyuk,-milyen mélységű???

Ilyen és ehez hasonló keresztkérdésekkel találtam magam szemben.
Azt, soha életemben nem gondoltam volna, hogy ennyi féle,-fajta tepsi létezik muffin sütéshez!
Szinte mindegy alapon, választottam egy teflonos 12 lyukú tepsit
(ami utólag kiderült jó döntés volt)

Azt, hazafelé megbeszélgettem magammal, hogy ha nem is sütésre, de szappan, vagy gyertya öntésre, beszerzek magamnak egy szilikonos formát is.
(lehet azokkal több sikerélményem lenne mint a sütéssel)

Itthon kipihenve a vásárlásból adadó első próbatételt...

-miután rendet raktam a konyhában
-és megint szétpakoltam... mert feltettem egy fazéknyi kocsonyát főni

...elérkezettnek láttam az időt, hogy elkészítsem a várva várt muffint!

Nem tudtam tovább nézegetni a polcon abban a csinos kis üvegben, amint hívogatóan szemeztek velem az áfonyaszemek...

Szépségének a mai napon befellegzett!
Jól megsütöm és megesszük, egyszer és mindenkorra!

Családomra is átragadt elszántságom...
A lányok már javában segédkeztek az alapanyagok összekeverésében, amikor a bestia
(muffin recept) utólsó erejét összeszedve megpróbálta a végső csapást kimérni rám!
RÁM, aki nem adja olyan könnyen magát!

A recept szerint még hozzá kell adnom 3/4 bögrényi tejet is
Semmi gond!
Nyúlok a szekrényhez, nyitom ki az ajtót, amikor szembe találom magam 4 -5 különböző méretű BÖGRÉVEL!!!!
-Ilyen nincs! Ezt nem hiszem el! Most melyiknek a 3/4 -e???

Gáborral, tanakodtunk egy kicsit (na, jó vagy 5 percig) mire úgy döntöttem, hogy a biztos siker érdekében nem leszek rest és újból telefonos segítséget fogok igénybe venni, lesz ami lesz!
Legfeljebb jól kiröhögtetem magam!
:)
Én előre szóltam, hogy amatőr vagyok...!

Miután az utolsó és egyben legnehezebb akadályt is elhárítottuk
(kiválasztottuk a megfelelő bögrét)
ténylegesen elkezdődött az első sütés...

A lányok annyira izgultak, hogy a sütő elé húzták kisszéküket és mintha moziba ülnének, bámulták a sütő ablakát...

"Mozizásuk alatt" többször kiabálták
-Anya, feljött!!! Jóóó már!

Az igazsághoz tartozik, hogy én tulajdonképpen azt se tudom mekkorának kell lennie a jó muffinnak.
Szerintem az első adag (mert összesen 16 db lett) picit laposabb lett, pedig mindent a leírtak szerint csináltam.
A második adag már magasabbra sikeredett

(lehet, hogy a sütő addigra lett igazán előmelegítve)

Lényeg, a lényeg...

Nagyon finom lett!!!
Elkérem Ágitól a szuper "titkos" receptet,
hogy sütésem ne csak egyszeri és megismételhetetlen legyen...

2009. december 26., szombat

Szánkó helyett bicikli




Ki gondolná, hogy decemberben, azaz pontosabban karácsony másnapján előkerülhet a bicikli?
Gyönyörű napsütéses, már-már tavaszi lett ma az időjárás, pedig pár nappal ezelőtt még a hóesésben gyönyörködtünk (remélem azért nem utoljára)
Tegnap este dörgés, villámlás kísérte a szakadó esőt...most pedig hétágról süt a nap...

Semmi másra nem vágytak jobban a lányok, mit hogy kint biciklizhessenek...
Kérésüknek csak ebéd után tettünk eleget (kimaradt délutáni alvásuk a késői kelés miatt)
Alaposan beöltöztetve várták az indulást, mikor eszükbe jutott, hogy napszemüveget is kéne magukkal vinni a vakító napsütés miatt. :)
-elég viccesen néztek ki (még jó hogy üres volt az utcánk)
Természetesen kerekezésük nem tartott sokáig, következett a kerti hinta (szerencsére nem szereltük le) azután pedig a homokozni támadt kedvük...
-ennél a pontnál befejeztük a "kívánságműsort" Gáborral
Szükségünk volt még energiánkra, mert ma (is) vendégeket várunk délutánra...

2009. december 24., csütörtök

A nagy nap!





Szerencsére jól ismerjük a lányainkat és éjszakára a feldíszített karácsonyfa égői jelzőfényként szolgáltak nekik, mutatva az utat hálószobánk irányába...
Szomjasak voltak... és pisilniük is kellett ezért egymást kísérve, plüssállatkáikkal kezükbe félálomba vonultak szobánkba...
Egy hangos megjegyzést se tettek a csillogó, villogó, illatozó karácsonyfára, miközben visszaterelgettem őket szobájuk felé.
Miután ismételten ágyba bújtam, Gáborral nem tudtuk mire vélni "szótlanságukat" a máskor egyébként cserfes lányainknak...

Reggel halk suttogásra ébredtünk fel...
Mikor már annyira össze tudtuk szedni magunkat, hogy meg is mozduljunk az ágyban, ébredésünket kihasználva kezdtek csacsogni a lányok...
Nagyon boldogok voltak már a karácsonyfa puszta látványától is, semmihez nem hasonlítható mosolyokat kaptunk már korán reggel, így kezdődött a napunk...

Zsófia büszkén mutatta a karácsonyfát,
-anya, nézd meg milyen gyönyörű!!!

Ezzel, egy laza kézmozdulattal megigazított egy angyalkát a fán miközben még azt is hozzátette:
-anya, ezt rosszul tettétek fel!

???

Luca ekkor édesen megjegyezte, hogy Ő látta ám, éjszaka a karácsonyfát, csak nem tudta sokat nézni...

A szívem szakadt bele, ekkora önmegtartóztatás láttán egy 4 éves gyerektől, hogy miért nem tört ki belőle ott és akkor egy örömkiáltás! (vagy valami!!!)

Lelkiismeret-furdalásom van, hogy vajon ez a mi hibánk...?
- miért tettem úgy mintha ott se lenne a karácsonyfa éjszaka?
- miért nem vettük a "fáradságot" és kezdtük (folytattuk) volna a napunkat akár hajnalban?

Nagyon tanulságos volt számomra az idei karácsony!
Már MOST tudom jövőre mit,- hogyan fogok másképp csinálni!

Szerencsére a lányokon semmilyen csalódottság nem látszott, nekik minden úgy volt jó ahogy volt...

Nagyon nem részletezem az ünnepi ebédet, lényeg hogy azt is sikerült elszúrnom!
Ez nem az én napom volt!

Nálunk az ajándékok a délutáni alvás után kerülnek csak a fa alá (akkor jön a Jézuska)
(jövőre ez is változni fog)

Izgatottságukba a lányok nem is tudtak elaludni, de rendesek voltak és legalább csendben feküdtek a szobájukban.
(nem csoda hogy elmaradt a délutáni alvás)

Nem szerettük volna sokáig váratni őket, ezért miután felöltöztek ( némi apai segédlettel) addig a Jézuska (én) már rázta is csengőjét.
Megadva a jelet a szobájukban izgatottan várakozó lányoknak.

Az ajándékok látványára a fa alatt, mind a két lány teljesen megilletődött.
(nem ilyen reagálásra számítottunk)
A lányok mentségére legyen, ők sem számítottak ajándékokra, mert magatartásuk miatt gyakran kellett figyelmeztetni őket.
( miszerint csak a jó gyerekeknek ad ajándékot a Jézuska)

Legalább van önkritikájuk!
:)
Némi noszogatás kellet nekik az ajándékuk felbontásához.
(amibe a végén egészen jól belejöttek)
A csomagolással sokat nem bajlódtam, köszönet a "szuperjó" csomagolóanyagomnak, amit egyszerűen csak meg kellett kötnöm,(furoshiki) se ragasztó se semmi...
Újrahasznosítjuk a felhasznált csomagolóanyagot a lányokkal (MAJD!)

Leginkább "közös" ajándékokat kaptak (amivel tudnak majd szépen együtt játszani)
Persze egy-egy személyre-szabott apróság is került a fa alá, könyvek és társasjátékok közé.
Az est további része játékkal telt mindannyiunk számára.

Gábor száját hagyta el néha (na jó, picit sokszor) egy-egy sóhaj, ekkor egymásra néztünk és csak nevettünk...
:)
Mind a ketten tudtuk, szavak nélkül is hogy az elmaradt halászlé után sóhajtozik...



Társaságomat csak rövidke ideig kellett mellőzniük, amíg elkészítettem a vacsorát:

- harcsapaprikást túrós csuszával

Finom lett.
(vacsora közben a lányok többször is megdicsérték)

Halászlé utáni vágyunkat még ez se (semmi) csillapíthatta...

Ilyenre sikeredett kis családunk szentestéje 2009-ben.
:)


Volt csengő szó, ének, szeretet,
minden ami egy szentestén fontos lehet.
Mi négyen már egy család vagyunk,
csak nekünk, nincs már családunk...

Boldog békés karácsonyt mindenkinek!

Hihetetlen, de mégis igaz!!!

Elbaltáztam a halászlevet!

Hogy pontosabb legyek, életem talán legfinomabbra sikeredett halászlevét főztem, amibe egy darabka a "szívemből" is került...

Akkor hol itt a hiba?

Tegnap este miközben én a karácsonyfa díszítésével foglalatoskodtam, Gábor lepasszírozta a tökéletes ízvilágú alaplevet...
Már mind a ketten alig hittük, hogy végre ehessünk belőle, de valahogy mégis uralkodtunk magunkon és nem lakmároztunk belőle.
(tavaly már nem voltunk ennyire önmegtartóztatók és alaposan belaktunk 24.-én hajnali 3 órakor a halászléből)

Eddig minden a legnagyobb rendben történt...
Másnap(ma 24.-én) kellett volna még a lepasszírozott léhez hozzáadnom a harcsa szeleteket, és kész is a fejedelmi ebéd. (amit a lányok is nagyon vártak)

Nem szeretnék mentségeket keresni magam számára (tehetném ugyan) de valahogy megcsúszott az egész napunk...
Már reggel éreztem, hogy délre nem lesz kész időben ebéd.
(pedig minden készen volt hozzá)
Igaz, nem is nagyon kapkodtam, szépen kényelmesen, ahogy ilyenkor kell, kezdtük el a napunkat...
Vidámságban telt a délelőtt, volt móka,- kacagás...

Mikor a levest feltettem a tűzhelyre,( hogy felforraljam még-egyszer) közben pakolgattam, csinálgattam még ezt-azt a házban...
Gondoltam, hogy nem kell ott állni felette és folyamatosan kevergetni-kavargatni...

ÓRIÁSIT TÉVEDTEM!!!


Leégettem a halászlevet!!!!

-ilyet se hallottam még!
(több éves tapasztalat van mögöttem, de így még soha nem jártam)

Az égett szagra kaptam fel a fejem, mert akkor már a szépen megterített asztal utolsó simításait végeztem...
(tök feleslegesen!)
Nincs halászlé, legalábbis nálunk, ma nem ez lesz az ünnepi ebéd!

Még jó, hogy a harcsaszeleteket nem tettem bele akkor még!!!

Nagyon mérges voltam magamra, és haragudtam az egész világra (pedig más nem tehetett róla)
Kínomba majdnem sírva fakadtam...
Miközben Gábor a "romokat" tüntette el a szemem elől, pár szóban "megemlékeztünk" áldozatunkról...
-sajnáltuk gyomornedveinket, hogy csalódniuk kellett az elmaradt ebéd miatt.
Nem volt vita, nem volt egy hangos szóváltás köztünk Gáborral...
(aki egyébként mindig ott ólálkodik a konyhában és "belekontárkodik" a főztömbe, most kivételesen nem tette, pedig sokszor még azokat az ételeket is kevergeti, kavargatja, amiket egyébként nem kellene...)
Önsajnálatunk végén egymás karjaiba borultunk, miközben rázott minket a nevetés...

:)

Jó, akkor túltesszük magunkat gyorsan az egészen, nem baj akkor lesz ( a maradék halból)
harcsapaprikás túrós-csuszával...
-veszem ki a hűtőből a túrót... és mikor felbontom, kiderül, hogy már nem jó...
( 3 napja vettük!)
-ezt már tényleg nem tudtuk nevetés nélkül megállni...
Ekkor már teljesen el is ment a kedvem a főzőcskézéstől, szerintem nem csoda!

jött a "c" variáció...
-esszük a töltött-káposztát, ami garantáltan finomra sikeredett(ez is tegnap készült), hibázni nem fogok vele, mert mikróba melegítem és a tejföl is jó!

(közbe Gáborom elfutott a közértbe és hozott még túrót, hogy legalább vacsorára úszkáljon egy kis halacska a pocakunkba)

Bebizonyítottam, hogy igenis lehet gyorsan ebédet készíteni (ha van előző napról "maradék")

Esetleg, ha a kapkodás elkerülhetetlen, nem árt valakit odaállítunk a fazék mellé egy fakanál társaságában...
-ezzel megspórolhatunk magunknak egy kisebb edénysúrolást IS!

Azt már tudom, hogy egy életre megtanultam a "leckét" !
Csak azt nem tudom, mikor lesz megint kedvem halászlevet főzni, mert egy darabig hallani se szeretnék róla!

:)

Jövőre ezen is változtatok!

Kész vagyok!


A szó szoros értelmében...

Most sikerült végezni a karácsonyfa díszítéssel és az óra is már majdnem hajnali fél kettőt mutat.
Ideje lenne lassan bekúsznom az ágyba és egy kicsit kipihennem magam, ehelyett itt ülök a gépnél...
Gábor is sikeresen átpasszírozta a halászlevet,(míg én a fát díszítettem) közbe mindent megtett, hogy a gyerekeket felébressze éjszakai álmukból.

Amit lehetett, felborított, levert a pultról, ami hangos csörömpöléssel landolt a földön!

Ünnepelhetnek a macskák is a környékünkön, a halászléből átpasszírozott maradék halvacsorának.

Ma megsütöttem életem második bejglijét, amíg a lányok aludtak délután.
(tavalyi volt az első és megismételhetetlen)

Ízre nagyon finom lett!!! (maradjunk ennyiben)

Kinézetre ( khmm, hááát...) nem a legszebb, akadtak közte ilyenek is, meg olyanok is...
-DE...!
tudom, hol rontottam el!
Mivel az alaptésztát is sikeresen elnéztem, ezért a netről ollózgatva választottam ki a számomra színpatikus receptet...
(ebbe viszont a tészta tetejét nem tojás sárgájával, hanem egy egész tojással kellett kenegetni)

Ezért nem lett márványos a teteje!

Majd jövőre jobban odafigyelek!
(remélem nem felejtem el egy év alatt, mire szeretnék odafigyelni)

Elkészült a töltött káposzta is (ami azóta a hűtőszekrényben pihen)

Elégedett vagyok a karácsonyfánkkal is, szerintem szép lett!
Semmi kedvem nem volt már tovább díszíteni...
Fáradt vagyok!

Kész vagyok!
-azt hiszem mindennel!


Megyek aludni...hiszen már 24-e van!

2009. december 22., kedd

Valamit nagyon elnéztem...


Nem csak sütni, de már olvasni se tudok...
Az eredeti receptet többször alaposan átolvastam, igaz a töltelékig nem jutottam el (mert nem tartottam még ott és nem akartam azt a hihetetlen információt feleslegesen raktározni agyacskámban)
Így is izgultam eleget a sütés miatt!

Gábor gyúrta össze a tésztát, igaz már akkor is sokalltam kicsit az alapanyagokat, de megbíztam az újságban leírt receptben, hiszen tavaly is ugyanezt a tésztát készítettem...

Egy éjszakát pihent a hűtőben a begyúrt tészta, mikor másnap kezdtem előkészíteni a szükséges alapanyagokat a bejgli töltelékekhez, akkor olvastam el figyelmesen, végig az utolsó bekezdést is...
:(
Gyakorlatilag az egész utcát eltudnánk látni bejglivel, ha az összes előkészített tésztát megsütnénk.
:)
12 rúdra elegendő alaptésztám volt!
Ezt, a recept elején nem írják, csak a végén tesznek egy aprócska utalást rá...

Teljesen megzavarodva, a biztonság és saját-magam kedvéért, böngészni kezdtem a neten, több receptet is elolvasva...

A bőség zavarától, már teljesen megzavarodva a bejgli tetejét nem tojás sárgájával, hanem egy egész tojással kentem be, amitől persze, hogy nem lett márványos a teteje...

-erre már a második rétegnél jöttem rá...
:(

Teljesen el is ment a kedvem a sütéstől...
Fotót se készítettem róla, mert nem tartottam érdemesnek...

Az életem első bejglijéről amit tavaly sütöttem viszont kárpótlásul magamnak teszek fel egy képet...

Az újságba emlékeztetőül, nagy piros betűkkel felírtam egy adag tészta súlyát!!!
Jövőre nem ronthatom el! (legalábbis azt a részét)

2009. december 21., hétfő

Konyharuha ajándékba!






Kérdezhetné valaki, hogy miért pont konyharuha???
-azért, mert abból soha nincs elég... kéznél.

(mármint nekem, és én magamból indultam ki)
Hogy egészen pontosabban fogalmazzak, az itthon lévő alapanyagokból, gombhoz kerestem a kabátot...
Adva voltak a textilfilcek (amiket a lányok szülinapjukra kaptak) ez indította be a fantáziámat, mert el se tudtam képzelni, hogy a ruhájukon próbáljuk ki ( ők viszont annál inkább)
-adott volt a konyharuha, ebből a típusból eredetileg magamnak vettem kipróbálásra,
- tudtam, hogy tehetünk még egy kört az Ikea-ba a szükséges mennyiség beszerzéséhez, mielőtt festeni kezdjük...

Gondot már csak az okozott, hogy el kellett döntenem mi kerüljön rá...
-az már tiszta sor, hogy a lányok nem fogják tudni megrajzolni a mintákat, próbáltuk, de nem ment ( az anyagot folyamatosan feszíteni kellett hozzá és rajztudásuk se az igazi)
Maradt a "b" variáció: én fogom megrajzolni az alapot, ők pedig kiszínezik...
(az legalább megy nekik)

A lányoknak is ez az ötlet volt színpatikusabb.
(tegnap esti rajzgyakorlásuk sikertelensége, eléggé kedvüket szegte)

Az előző esti kudarc után, félve kezdtem bele velük a munkába...
(nem szerettem volna 5 perc után egyedül maradni a rajzaimmal, míg ők megunva a "festést"
félrevonulnak játszani)

Lelkesedésüket az is fokozta, hogy a már beszínezett részt, csillogóval ŐK! festhetik át.
Lassan haladt a munka.
(vagy csak én gondolom így, mert a végére teljesen kimerültem, zsibbadtak az ujjaim...)

Kivételesen nem volt vita, nem volt veszekedés, így elviselhetőbb volt mindannyiunk számára a munka.

Mindenesetre a végeredményt elnézve, megérte a fáradságot.



Azt, zárójelbe kellene megjegyeznem, hogy annyira büszkék lettek "műveikre" csemetéink, hogy már egyiket se szeretnék odaajándékozni senkinek...
(végül is ők dolgoztak meg érte)
:)
:)
:)

2009. december 19., szombat

mézecskalács mécsestartó



Lucám sormintát is rak...


ígéretes kezdet...


Ajándékokat készítünk a lányokkal, mondhatnám, a "konyhából"...
(tudom, nem gasztroblogot írok)

Családtagok, barátok, ismerősök!
Aki érintett-e témában, kérem ugorjon más témához!!!
(meglepetést készítünk)

Nagyon egyszerű, még azok számára is akik nem tudnak sütni (mint én) !!!
Nem tudom, honnan jutott az eszembe, hogy mézeskalács mécsestartót kellene csinálnunk,
(még a neve sem rossz) mindenesetre jó ötletnek bizonyult...
( nem láttam, nem olvastam sehol, saját "kút" fejemből van az ötlet, bár gondolom, nem én fedeztem fel a spanyol viaszt...)
Kétlem, hogy soha senkinek nem jutott még az eszébe...
(főleg aki tud is sütni..., csak nekem, aki nem jeleskedem ilyen téren)
De ha esetleg én vagyok az első, az csak jó???
-vagy nem?

Mindegy, én így is örülök az ötletemnek...!
:)


Mielőtt neki fogtunk volna a "munkának " lelki szemeim előtt láttam a kész műveket", de mivel a sütés nagyon távol áll tőlem, ezért kivitelezésében nem voltam biztos...
Utólagosan megjegyzem, pont ilyennek képzeltem...
-azaz, még szebb is lett a végeredmény amit a lányok alkottak...
( 4 évesen!!!)

Semmi más nem kellett hozzá, csak mézeskalács alaptészta( ez nálunk bolti volt) és néhány tészta maradék a szekrényből ( tarhonya, szarvacska, nagykocka )
Ja, és egy mécsest a közepébe nyomni a méret miatt (sütéskor ez nincs benne)
-mi ezekből alkottunk, volt amelyik picit jobban megpirult, de ez nem lett hátrány, annál inkább antikosabbra sikeredett a mécsestartónk...
Nem lehet abbahagyni, annyira jól szórakoztunk!

Nálunk a sok fa bútor mellett, különösen jól mutatnak a természetes anyagokból készített, "natúr" mécsestartók... és az illatuk...!

(gondolom lehetne színezni, díszíteni még jobban, de én nem szerettem volna, mert így, ebben az egyszerű formában lett nagyszerű! )

-ja, és azért sem, mert nem tudok sütni...(több mint valószínű csak rontottam volna a tojáshabbal, vagy mivel rajta,
- akkor meg minek tettük fel dekorációnak a tésztákat...)

Fejemben, már továbbfejlesztettem a mécsestartókat, de azoknak a prototípusát, csak jövőre gyártjuk le...

más:
-este mielőtt lefeküdtünk aludni, megállapítottuk, hogy ekkora hó még nem volt kertünkbe, mint ami addig esett....és odakinn még mindig hull a hó!
Jaj, de jó!

Végre!


félénken mosolyogni is tudott a nagy pillanatban


érdeklődve "figyeli" az eseményeket


Nagy volt örömöm, amikor reggel időpontot tudtam egyeztetni kedvenc doktornéninkkel az oltás beadásához.
Itt nem az doktornéni elfoglaltsága okozott akadályt, sokkal inkább az, hogy reggelente egy-egy tüsszentés, köhögést még hallottam a lányoktól, amiért nem mertem még elhatározni magam beoltásukhoz.
Ma végre elérkezett a nagy nap, és megkaphatják oltásukat, amire már olyan régen vártunk
( 1 hónapig ezért nem jártak oviba)
Reggel óta folyamatosan az oltásról duruzsoltam nekik...-
-nem, kell félni, nem fog fájni...
-csak egy kis szúnyogcsípés lesz az egész...
Úgy tűnt egész jól állnak hozzá az oltáshoz. ( már amennyire lehet két 4 éves gyerkőcnek)

Izgatottak voltak a lányok mikor megérkezett a doktornéni és akkor kezdték...

-Lucát, előbb!!!- mondogatta Zsófi
-Neeeem, mert mindig én vagyok az első!- kiabálta Luca...


Valamikor régen, olvastam (Ikrek könyvében) hogy az ikrek hajlamosak presztízs kérdést csinálni abból, hogy ki kapja meg anyától az első jó éjt puszit stb... akkor azt a gyerekek úgy értelmezik, hogy a másikat "szereti"jobban a szülő...
Ezekre a dolgokra már az első időtől fogva különös figyelemmel voltunk, ezért mindig másik gyerek volt az első, bármi legyen is az, folyamatosan cserélgettük őket...
( akár egy pohár víz átnyújtása is -eszerint az elv alapján működött nálunk)
Mivel nálunk nem a könyvben említett dolgok alakultak ki, jött helyette másik...
Nálunk senki nem akar "első" lenni semmiben... vita van azon, hogy kinek segítsek az öltözésnél, ki jöjjön ki hamarabb a kádból, kinek fésüljem meg a haját először, gyakorlatilag mindenen van kisebb vita amit nem lehet egyszerre "csinálni" megoldani...
Mostanában kiszoktam számolni ki lesz az első, így nincs köztük vita.




Egy kis kitérő után vissza az oltáshoz...
Szép kis vitát hallgatott végig doktornénink lányainktól arról, hogy kivel is kezdje...
Lucát tudtuk(mint mindig) rábeszélni, hogy ő legyen az első, hiszen mennyivel jobb lesz neki pár perc múlva, már "régen" el is felejti az egész oltást..., míg Zsófi csak akkor kezdi el!
-Ez hatott!
Rohantam a fényképezőgépért, mert Lucám megkért arra hogy fotózzam le, hogy had mutathassa meg "barátainak" milyen bátor és nem fog sírni!

Ennek a kérésnek nem lehetett ellenállni, kezemben a fényképezővel álltam, bátorítottam lányomat a nagy "pillanat" előtt, aki apja biztonságot nyújtó ölében ült.

Megtörtént.... és NEM SÍRT!

Olyan büszke voltam az én nagy és okos lányomra, hogy elismerésemül egy csokival a kezemben tértem hozzá vissza (amit egyébként soha nem szoktam, de most nem tudtam megállni hogy dicséretemet, valamival ne fejezzem ki számára, és ez volt a legkevesebb amit megérdemelt)
Lucám boldogan majszolgatta a csokoládét, amikor következett Zsófi...
(aki addigra már meggondolta magát és már nem is szeretett volna oltást kapni)

Zsófit, nehezebb volt meg győzni, aminek kisebb "erőszak" lett a vége...

Nagyon nem részletezem, maradjunk annyiban, hogy nem lett fénykép róla, helyette azonban volt visítás (bőven)

Megkapták, túl vannak rajta és most csak ez számít...

-meg az, hogy ne legyen semmiféle mellékhatás,
-meg ne lázasodjanak be,
-meg ne kapjanak el semmit addig amíg védettek nem lesznek
-meg...
-meg...
-meg...

2009. december 17., csütörtök

Elvan a "gyerek" ha játszik...


Tegnap, késő este, miután a lányok már az igazak álmát aludták "teszteltük" a karácsonyi ajándékukat, amit közösen kapnak majd...
Apuka belefeledkezve a játékba, tátott szájjal koncentrált a "bonyolult" feladatokhoz...
Péntek estére kihívtam egy "versenyre"
(legalább addig belerázódunk, mire a Jézuska átadja az ajándékokat...)

2009. december 16., szerda

Mini fenyőfák





Hóesésre ébredtünk.
Mennyivel jobban kezdődik el így a napunk, milyen jó hatással van a lányokra is...!

Alig várják, hogy szánkózhassanak, kezükbe foghassák a havat...

-ezt ők mondták!

Figyelemelterelésként mai kézműves "foglalkozásunkon", fenyőfa készítés volt a feladatuk...

Rém egyszerű az egész...
zöld kartonból (sötétebb és világosabb zöld ) különböző méretű háromszögeket vágtam ki...
(jó sokat, hogy szép nagy fát készíthessenek )
ezeket alulról haladva húzogatták fel a hurkapálcikára, míg elérték a megfelelő nagyságot...
(természetesen lyukasztani nem engedtem őket, ezt én oldottam meg egy kisolló segítségével...)

Az elején szaporán ment a munka, szorgosan fűzögettek a lányok, ám egy idő után azt vettem észre, hogy szemükkel folyamatosan az ablakot lesik...
Rövidke pihenést rendeltem el, amit az erkélyajtóban töltöttünk, miközben gyönyörködtünk a hóesésben...
Annipanni hull a hó!-kedvenc könyvsorozatukból idézgettünk részleteket, majd előkerült maga a könyv is és kitudja hányadszorra olvastam el a lányoknak, akik velem együtt mondták, az általuk már jól ismert szöveget...
Fenyőfájuk ezután a kellemes pihenés után, pillanatok alatt elkészült, viszont hosszabb időt a megfelelő gyöngy kiválasztása vett igénybe, amit "csúcsdísznek" használtunk.
Egy-egy gyertyatartóba gyurmával rögzítették munkájuk termését a két csodálatos fenyőfát.

Apjuknak,(aki idő közben egy villámlátogatásra hazaugrott) büszkén dicsekedtek azzal, hogy:

-megmutassuk milyen szépet csináltunk megint?

Dicséretű(n)k nem maradt el, de számomra legnagyobb örömöt még is csak az okozza, hogy szívesen vesznek részt az itthoni "kézműves" foglalkozásokon.
(igaz, nincs is választási lehetőségük!!!)
:)

2009. december 14., hétfő

Minél inkább havazik, annál inkább hull a hó






Minél inkább hull a hó,annál inkább havazik, hull a hó és hózik...

Bent a házban is havazik(nálunk), na nem azért mert valahol lyukas a tető...



Tavaly készített hópihéim, most egy kis renoválásra szorulnak, ebben segítségemre voltak
"nagylányaim"

Kaptak egy-egy hatalmas tűt kezükbe, ebbe fűzték bele a damilt és varrták össze a hógolyó méretű "hópihéket".

Alaposan koncentráltak a feladatukra...
-közben a damil többször is önálló életet élt, kicsúszott a tűből, amit újból vissza kellett fűzniük...
-jó móka volt, elég sokáig lekötötte őket
-mikor már unalmasnak érezték, varrás helyett a hókígyókat húzogatták és játszottak velük a földön.
(addig én befejeztem a maradék varrását)

A "hópihéket" vattából készítettem.
A legolcsóbb (tescós a legjobb) vattát apró szálaira szedtem szét, amit közben még amennyire tudtam "széthúzogattam" azért, hogy utána összegyűrjem...
( én se vagyok normális)
Na, jó nem gyűrtem, hanem lazán a tenyerembe addig tekergettem, gurigáztam amíg elérte a kívánt gömbölyű formát...
Az előre széthúzogatott szálakból mindig csak apró darabokat téptem le, egy-egy golyó elkészítéséhez, ( kisebbeket és nagyobbakat egyaránt készítettem)
miután elkészült az összes ( ez csak "pár" estét vett igénybe, addig egy dobozba pihentek)
-először cérnával kezdtem felfűzni ...
( nem jó mert könnyen összegabalyodik, ezeket kellett most renoválnunk)
-hála, még idejébe eszembe jutott a damilos megoldás, így a többit már ezzel rögzítettem...
Egyébként nagyon mutatósak fellógatva és nem ördöngösség az elkészítése sem!


Ismételten feladatuk akadt lányaimnak, sorba kellett rakosgatniuk, és segíteni kellett a dekorálásba
( ők adogatták fel nekem a létrára a felfűzött hópihéket, legalább addig se veszekednek...)

Tavaly ilyenkor már régen elfelejthettem a díszítést, most még nem tartok a közepénél sem!
Nagyban visszavet munkám befejezésétől, hogy itthon vannak a lányok...
( ez már a negyedik hete)
Kevés az időm, hogy délben miután lefekszenek, be tudjam fejezni, este pedig már a hátam közepére se kívánom, az ilyenfajta munkát...
( örülök, ha egy gyors zuhany után bekúszhatok az ágyba)

Lényeg, hogy végre havazik és most már nem csak kint...

2009. december 13., vasárnap

Luca napja





Írhatnám azt is, hogy fergeteg partival köszöntöttük Lucát névnapja alkalmából, ami nem is lenne távol az igazságtól...
Mivel a tegnapi meglepetésbuli úgy lett beharangozva, hogy Luca napot tartunk (arról tudott Kriszti) a meghívott vendégek voltak annyira figyelmesek, hogy nem csak a születésnaposra gondoltak, hanem a kisnévnaposra is.
Zsófikám lubickolhatott Luca (névnapja) árnyékában, mert mind a ketten kaptak ajándékokat.
(erre nem számítottam, nagyon jól esett az ismeretlen ismerősöktől)

Köszönjük!

Bulihoz semmi hangulatunk nem volt,(bocsi Luca) de még így se úszhattunk meg pár névnapi köszöntést...

Már előre bejelentkeztek Lucám keresztszülei és szomszédaink is...

A délelőtt java-része a romok eltakarításával zajlott, amiben segítségünkre volt a tegnapi ünnepelt is (technikai okok miatt nálunk aludtak)
:)
Elszállításra kerültek a kölcsönkapott székek, tányérok stb
(ezeket Peti intézte)
A közösen elfogyasztott ebéd után búcsúztunk csak el tőlük...

Sajnos nem sikerült búzát szereznem, ezért az idei Luca búza vetése elmaradt...

Ne haragudj Luca, hidd el megpróbáltam...
(még Petit is megkértem, hogy nézzen szét pár helyen miközben vissza fuvarozta a székeket...)


Rövidke délutáni pihenő után folytattuk az ünneplést...

Lénának nagyon örültek a lányok.

Élvezik, hogy ők már nagyok, végre van tőlük kisebb is a társaságban...
Közben szomszédaink is befutottak...
Tarthattunk egy kis morzsa parit (annak azért nem nevezném...)

Jó társaságban repül az idő, hamarosan mindenki hazament, mi pedig végre lefekhetünk aludni, hogy kipihenjük ennek a bulizós hétvégének fáradalmait.

Soha rosszabb névnapot, kívánok neked Lucám!



Csülökre gondolni se szeretnék egy darabig!!! Ebben az évben már biztos nem!

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails