2009. december 12., szombat

Telt ház!







A délelőttöt próbáltam nyugodtan (már amennyire lehetett) a lányokkal tölteni...
Igyekeztünk, némi "apróságot" készíteni a születésnapos számára.

Ahogy haladt az idő, lettem egyre idegesebb...
Idő közben kiderült, hogy nem lesz elég a tepsim,
nem fogom tudni egyszerre megsütni a csülköt...
Nagyon, nem is értem miért csodálkozok ezen, hiszen 8 kg-ot kell a tepsikbe gyömöszölnöm.

-ez már ipari mennyiségnek számít!
?
A kölcsön tepsi pedig, kicsi a sütőmhöz...
:(
:(
:(

Pedig mindent olyan jól kitaláltam...!

Mára nem hagytam mást, csak a krumplinak az elkészítését, ami meg gyerekjáték...
-ha van tepsi és hely a sütőben...
-ha előre (tegnap) megsütöm a csülköt...
-késő bánat!

Miért akartam mindent frissen sütni???
Volt idő amikor elkeseredtem, de nem adtam fel!
Addig küzdöttem, pakolásztam a húsokat, krumplikat, míg minden a helyére került.
(közbe meg vért izzadtam és minden létező edényt összekoszoltam)

Végre megterítettük a lányokkal közösen az asztalokat, amit a nappaliban állítottunk fel.
A terítésből nem lehetett kihagyni őket, addig nem akartak menni aludni...
-mit tehettem volna?

Egy gyors zuhany, nem csak frissítőleg, de nyugtatólag is hatott rám...
Épp, hogy elkészültem magammal...


Jöhettek a vendégek...!

Szépen sorba megérkezett mindenki...
(előzőleg pontos cím és telefonszámmal ellátva, ha esetleg valahol elakadnak, engem hívjanak)

Mivel mindenki autóval érkezett, ezeket is feltűnésmentes helyre kellett parkírozni, ami a szomszédos utcába volt megbeszélve az egyik lakóval...
(figyeltünk a részletekre)

Minden vendég egy célból érkezett, ami pillanatok alatt összekovácsolta a titkos csapatot.

Izgatottan vártuk az ünnepelt érkezését...
A vendégeket addig a fürdőszobába tömörítettük be...valahová el kellett dugni őket...
(ez csak pár perc volt, amit bent kellett tölteniük)

Mikor megérkeztek, nem volt feltűnő Krisztinek a megterített asztal (megszokta a nagy bulikat nálunk)
A lányok rohantak volna vele megmutatni az elbújtatott vendégeket, amit gyors elterelő hadművelettel próbáltam húzni...

A szaunához hasonló fürdőszobában, izzadtak a vendégek( 22 en lihegték tele)

Megsajnáltam őket, és kinyitottam a fürdőszoba ajtót, ahol bent sötét volt...

Krisztinek feltűnt, hogy a fürdőszoba felől valami motoszkálás félét hall, de még ekkor is gyanútlanul álldogált, miközben én, még mindig próbáltam szóval tartani...

Ekkor felkapcsoltam a világítást, miközben az ünnepeltünk még mindig csak állt és nem esett le neki, hogy mi is történik körülötte...

Szépen lassan dolgozta fel az egészet...
-ismer mindenkit... (nem volt gyanús)
-ezek nem a többiek...(megszokott társaság, keresztszülők)
-mit keresnek nálunk a kolléganői???- ekkor már valami nagyon nem stimmelt nála, de még mindig nem sejtett semmit ...

És akkor mint derült égből villámcsapás kiáltották egyszerre a többiek...

-Boldog születésnapot!

Volt nagy sírás, és öröm is!

Nem részletezem tovább...

Fergetegesre sikeredett meglepetésbulinkon mindenki remekül érezte magát!

-voltak akik jégtörőnek képzelték magukat, és csobbantak a majdnem befagyott tó vizében
(kint cikáztak a mínuszok)

-akadtak akik nem szerették a levest (nem voltak levesesek, mégis 2 tányérral ettek)
???
-a zene hatására a párok is felélénkültek és ropták a táncot

-nem voltak klikkesedések (ettől kicsit tartottam)

-Jó volt!
-Jó volt!
-Jó volt!

-Jó volt a házibuli!

Az ételek is fantasztikusan sikeredtek, ezért pár szóban róluk is írnék egy keveset...

"A" leves:
kapros Bakonyi betyárleves
(tartalmas kiadós leves)

Csülök, Móni módra...
-hozzá az elmaradhatatlan lisztes krumplival és savanyúságokkal...

Majd valamikor leírom ezeknek is a receptjét, ahogy én csinálom!
(Móni módra)


De nem most!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails