2010. április 7., szerda

Igen, igen, igen!



Ez volt a válaszuk amikor megkérdeztem tőlük, hogy -jó volt az úszás?


Tetszik a lányoknak az úszás és az oktató Dávid-bácsi is a maga húsz évével (több nem nagyon lehet szerintem)
Ezt a képet az öltözőbe sikerült gyorsan kattintanom.
:)
Szívem a torkomban dobogott amint a lányok a mély-víz mellett végigsétáltak a medencéjükhöz.
Zsófikám megállt, hosszasan bámult bele a mély-vízbe, miközben én tehetetlenül, némán összeszorított szájjal néztem végig kintről, legbelül pedig ordított az aggodalmam.
Úgy tűnt senki nem figyel, nem lesi a kis tanoncok mozdulatait, csak a megkövült szülőknek fontos csemetéjük testi épsége.
Bevallom ez a része nagyon nem tetszett az egész rendszernek, legszívesebben bementem volna felrúgva a házirendet és leordítottam volna az úszómesterek fejét.
Hosszútávon nem tudom, hogy fogom kibírni, látni azt, ahogy a négyéves lányaim egyedül sétálgatnak a feszített víztükrű mély víz mellett.


Amennyit látni lehetett a gyerekekből úgy tűnt elég ügyesen csinálják a feladatokat, követik az utasításokat.
Tehát az már biztos, hogy hetente háromszor úszni fognak járni a lányok, remélem nyárra már látható eredménnyel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails