2010. május 19., szerda

Szélcsengő készítése gyerekekkel.














A szeles időjárásnak és esőnek köszönhetően született az ötlet, hogy aktuális kreatív munkánk elkészüljön.
Már egy ideje motoszkált a fejemben az elkészítés lehetősége, de részint az időhiány, részint lustaságomból kifolyólag került elodázásra ezidáig, hogy saját szélcsengőt készítsenek a lányok, némi szülői segítséggel.
A süthető gyurmák hiányos színválasztéka miatt katicák és méhek elkészítésének lehetősége fordult meg a fejemben.
Anya tervez, gyerek végez!
Hiába körvonalazódtak a figurák fejemben, ha Lucát, semmi nem tudja eltántorítani a lepke készítés megvalósításától.


Fekete és sárga gyurmát gyúrtam össze úgy, hogy a színek keveredése kirajzolódott, ami által eredetileg a méhek csíkos "ruháját" szerettem volna bemutatni a lányoknak.
Bemutatóm olyannyira jól sikerült, hogy ezzel a színkeverős gyurmázással gyerekjáték volt a lepke szárnyainak szivárványos mintázatának elkészítése.
Örömmel tépkedték, adagolták a színeket, trancsírozták, lapították a gyurmát míg elérte a kívánt nagyságot és tarkaságot.




Először az asztalon próbálták kilapítani a gyurmát, de többszöri próbálkozás után is leragadt, ezért a végső formázásban kezükkel, ujjukkal nyomkodták szét, a könnyen formázható megpuhult gyurmamasszát.

Legjobban azok sikerültek, amik a legszabálytalanabb alakzatot kapták a kis kezek által...

A szárnyakat egy nagy darabból készítettük el.
A közepét összecsípve kaptuk a szabálytalan cakkos szárnyakat.

Az elkészített lepkékre mielőtt megsütöttük volna, még belenyomkodtuk az akasztó kampókat.

Ezeket készen lehet kapni, de házilag is könnyen elkészíthetők vékonyka drót segítségével "U" alakban meghajlítva.

Sütési időnk valóban 5 percnél többet nem vett igénybe.
Nem kell megijedni attól, ha a gyurma még puha a sütőből kivéve, hűlés közben keményedik (dermed) meg!

Miután kihűlt, felragasztották a mozgó szemeket a lányok.

Nálunk a munkálatok része az első nap eddig tartott, mert az elkobzott lepkéiktől nem váltak meg a lányok, ezért hagytam had élvezzék munkájuk gyümölcsét.

Másnap folytattuk munkálatainkat a lányokkal, kezdődhetett a díszítés, csillámozás.
Előzőleg én felvarrtam (rögzítettem) a lepkéket és a szél rudakat az alapra, amik nálunk mini szalmakalapok lettek (ez is hobbi boltos)

A szélcsengő alapja bármi lehet, ennek csak fantáziánk szab határt.

Minden olyan tárgy alkalmas lehet a környezetünkben, amit könnyedén kilyukaszthatunk, átfűzhetünk, rögzíthetünk.
Ha alaposabban körbenézünk, biztosan rövid időn belül felfedezünk egy újra hasznosítható tárgyat lakásunkban...
legyen az
-befőttes üveg tetőkből
-régi szalmakalapból
-papírtörlő gurigá(k)ból
-műanyag "cserépalátétből"
-üdítős, esetleg színes öblítős flakon aljakból
-de egy vastagabb kartonból kivágott alap is tökéletes lehet

Megbolondíthatjuk felfűzött gyöngyökkel, gyakorlatilag bármivel, amivel vidámabbá, egyedibbé tehetjük az amúgy sem hétköznapi saját készítésű szélcsengőnket.

Nagyon egyszerűen elkészíthető, nem munkaigényes, nehézségi fokát képzelő erőnk és kreativitásunk határozza meg.

Jelenleg sajátunkon is akad még hely a további díszítés lehetőségére, amiben az időjárási viszonyoknak köszönhetően, az azonnali használatba helyezés akadályozott meg.

2 megjegyzés:

  1. Már megint káprázatosat alkottatok!!! De jó a lányoknak!!

    (Van egy tervem a blogoddal kapcsolatban. Majd személyesen elmondom mi). Az a helyzet, hogy a műveitek, az írásaid megérdemlik, hogy minél több emberhez eljussanak.

    Puszi
    Ági

    VálaszTörlés
  2. Szerintem nagyon gyonyoruek lettek a muveitek es nagyon otletes is.
    Hat anya le a kalappal eloted hogy ilyen otletes dolgokat tudsz keszitettni a csajokkal.EDesek a kepekne ahogy szepen dolgozgatnak es meg elvezik is,mindig olyan jo kis programot talalsz a lanyoknak anya.Remelem nalunk is ilyen jo lesz a kozos kezimunka es programok ha a csajok nagyobbak lesznek majd.
    Szep lett a vegeredmeny .
    Legalabb ha kinn vannak lathassak a remek muveiket.
    puszika a kis muvesznoknek

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails