2010. július 7., szerda

Memóriakő







Minden út Erdélybe vezet, akarom mondani minden gondolat Erdélyből indul ki, mióta hazajöttünk.

Szokásunkhoz híven, a Békás tónál se tudtam megállni, hogy extra szuperlapos kavicsok nélkül térjünk haza, így gyorsan egy kisebb zacskónyit be is gyűjtöttünk belőle.
Valamire jó lesz alapon, történnek ezek a kincsszerzések, ha másra nem, hát kacsázni a vízen (tavon) tökéletes lehet a sok apró kavics.

Szintén kint-tartózkodásunk ideje alatt már a vacsorához készültünk, mikor alkalmunk nyílott Ágival pár nyugodt mondatot váltani egymással (az örökös rohanásba alig tudtunk beszélgetni, valamelyik gyerkőcöt mindig fegyelmeznünk kellett )
Akkor került szóba a saját kezűleg készített memória játék, ami nem a szokásos papír, kártya kinézetű memória, hanem egy kicsit megbolondítva saját képzeletünk szerint valósíthatunk meg.

Hazaérve az első napok megpróbáltatásain, és a rengeteg mosnivaló után, na meg azért is mert már hiányzott egy kis alkotás (nekem) és egyébként meg a lányokat is le kell foglalnom, elővettem a kavicsokat rejtő zacskót .

Ennél se kellett több a lányoknak, akik annak rendje és módja szerint kiöntötték az egészet a földre, és kő,- kövön nem maradt.
Vagyis még egészen sokáig, mert rengeteg időt elvett az apró kavicsok válogatása, nézegetése ami délelőtti programunknak tökéletesen megfelelt.

Délutáni kellemes melegben, a teraszon folytattuk a játékot, illetve a kőfestést, ki-ki kedve szerinti mintával, színekkel pingálta a kiválogatott kavicsokat.
Azon túl, hogy Zsófiám összefestékezte magát és nem csak a ruháját kellett gyorsan kimosnom, hanem az egész gyereket lezuhanyoztatni, mert a feje tetejéig festékes lett.
A lényeg, hogy jól elszórakoztak, így nekem is jutott arra időm, hogy a "saját" köveimet az elképzelésem szerint megjelöljem.


Semmi kézügyességet nem igényel a memóriakő készítése, mert csak egy pöttyel jelöltem meg, különböző színekben tetszőlegesen, ami éppen kéznél volt...
Gyors száradás és a festés utáni feltakarítás után, már az újdonsült játékunkkal szórakoztattuk magunkat.

szükséges kellékek:

-kavicsok (tetszőleges formájú és nagyságú)
-akril festék (művészellátóboltokban kapható) kb 10 perc száradás ideje
-papír törlő -ecset

Nálunk, apróbb kavicsokból állt össze a nem szokványos memória-játék, amit egy kis zacskóba ömlesztve bárhová magunkkal vihetünk, így a tikkasztó nyári melegben akár egy strandon az árnyékba húzódva is jó szolgálatot tehet ...


Az esetlegesen hiányzó darabokat pedig könnyen és gyorsan pótolhatjuk, bővíthetjük további színekkel, gyerekeink legnagyobb örömére!
:)

8 megjegyzés:

  1. Anya te nagyon kreativ vagy es ugyes,hogy ilyen dolgokat tudsz kitalalni a gyerekeknek es persze hogy szorakoztato a keszitesuk is.Hu anya ott millionyi kis kavics van ha azt mind folhasznaltatok nagyon ugyesek vagytok.DE erdekes gondolat ha nagyobbak lesznek a csajok talan mi is elkeszitsuk,talan mar most hogy Szabina vegre megtanulja a szineket es ne keverje,talan nagyon jo tanulo kelleknek bizonyulna.puszika

    VálaszTörlés
  2. Izabella!

    Nagyobb köveket már ti is festhettek, (legfeljebb levetkőzteted arra az időre a lányokat, hogy ne legyenek nyakig festékesek)

    Esetleg színes filctoll is megteszi, hogy gyakorolják a színeket...

    Ne hidd, hogy az összes követ felhasználtuk, azt nem bírtuk volna szusszal, vagy festékkel, hagytunk másra is...

    VálaszTörlés
  3. Hat lehet hogy mi is kiprobaljuk de nagyobb kovekkel mert a Julia biztos befalja inkabb ot kihagyva SZabinaval es a 6 eves Zsomborral fogjuk csinalni.

    puszika
    Ha van kedvetek kukk be

    VálaszTörlés
  4. Hogy milyen oteltesek vagytok!Latom Erdely komoly nyomot hagyott bennetek:)Egy kis hazai ko..gyonyoruek,varazslok vagytok.

    VálaszTörlés
  5. http://www.szoftverbazis.hu/szoftver/photoscape-free-v3-3--magyar--KQ13.html

    Erre ralepve letoltod a programot ,miutan megvan szepen raklikelsz a programra,akkor elo jonn egy oldal egy kor programmal,onnan ralepsz az EDITOR gombra majd fenn a PAGE gombra es kesz is.Oldalt elo jonn a kepek helye ahol irja hogy My computer ott a te kepeid jelenek meg ahova a gepeden elvannak mentve.
    Onnan mar csak egy kis kattintas es kesz,miutan raleptel a pagera kijelolod azt a kepkeretet amelyikbe akarod tenni a kepeket es az egerrel csak athuzod a kepet a kockaba es mozgatod hogy beilleszd ugy ahogy akarod majd Save es mented.De oldalt vannak dolgok hogy szines legyen a keret vagy mintat tegy a kepere stb.Ennyi segitek ha nem megy valami.puszika

    VálaszTörlés
  6. Hogy ez mekkora ötlet! És egyszerű és egyedi és gyors és szerintem minden gyerek imádja. Nemcsak azért, mert saját kezűleg készíti el, hanem, mert vidám és színes.Tetszik:)
    Kriszta

    VálaszTörlés
  7. Szia Krisztina!


    Üdvözöllek, közöttünk!
    :)
    Örülök, hogy tetszik az ötletünk!

    Szabadon szárnyalhat a gyerekek képzelete, és ami a legfontosabb, hogy egy ideig lefoglalja őket a festés és az utána való mosdás, pancsolás is jó móka lehet melegebb napokon!

    Móni

    VálaszTörlés
  8. Szia Móni,

    jaj, de jópofák! Nem semmi az ötlettárad! :)

    Lehet, h már írtam, ha igen, annál jobb, h azt szeretem a kreativitásodban, h abszolút könnyen megvalósíthatóak, így a kevésbé ügyes kezű szülők is bátran nekivághatnak.

    Csak gratulálni tudok, és minden elismerésemet kifejezni! :)

    Puszi.

    Vivien

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails