2010. augusztus 31., kedd

ÉjszakáZOO-k lettünk


















itt már Gáborom kezén a botsáska


Zsófi a levedlett kígyóbőrt nézegeti




Először egy frappánsabb címben gondolkoztam, ami magába-foglalná szombat esti programunkat, ám mivel blogomban nincs feltüntetve a 18-as karika, így gyorsan el is vetettem az egy éjszakás kaland lehetőségét.
Ráadásul, aminek van (lesz) folytatása, az már nem lehet egy éjszakás, tehát már csak ezért sem állná meg a helyét, pláne, ha elsősorban gyerekeknek szól...

Sokat nem gondolkoztunk azon, hogy beállunk az önkéntes éjszakázók közé, mikor egy héttel ezelőtt kezembe akadt egy szórólap amin augusztus 28.-án feltüntetett dátum szerepelt.
Mindig is kíváncsi voltam arra, hogy milyen lehet az erdő éjjel, ráadásul, most egy állatoktól hemzsegő vadaspark éjszakai életébe való betekintés lehetősége adatott meg számunkra.
Tudtam, hogy ez az a program, amiért érdemes lesz visszatérni Miskolcra.
Emiatt, az utóbbi napokban, mániákus időjárás-figyelővé váltam, mert tudtam, hogy ha ez most nem jön össze, akkor legközelebb egy év múlva kerülhet rá sor.

A lányoknak sem szerettem volna csalódást okozni,(bár előtte beszéltünk róla) de így csak az utolsó napon árultuk el nekik az éjszakába nyúló programunkat.
Az állandó bizonytalanság miatt is csak az indulás előtti órában pakoltam össze a szükséges holmikat, megspórolva magamnak ezzel is rengeteg felesleges munkát, igaz találtam magamnak helyette mást, mert délelőttünket is házon-kívül töltöttük...

Fülledt melegben, sötét felhőket magunk mögött hagyva indultunk neki első éjszakáZoo-s kalandunknak, Miskolcra.

A városba érve, az utolsó pár kilométereket szemerkélő esőben tettük meg, de most már ez se riasztott vissza bennünket tervünk megvalósításától.
Mire nagy nehezen kikászálódtunk az autóból, és sikerült összeszedtük a szükséges felszerelésünket (zseblámpákat) addigra az esőnek már-csak nyomait találtuk.
A szervezők felkészültségén látszott, hogy nem ez az első éjszakai rendezvényük.

Előzetes bejelentkezésre, már a bejáratnál nagyon kedves fogadtatásban volt részünk, ahol kezünkbe nyomták "túlélőtarisznyáinkat" és megkezdődhetett a kisállat-simogatás, bemelegítésként.
A fáklyákkal kivilágított ösvény, amitől eleinte tartottam a lányok miatt, hogy esetlegesen félni fognak a sötétedő erdőben, nagyon hangulatossá, barátságossá tette a vadaspark élővilágának látványát.
Lehetőségünk volt közelebbi barátságot kötni, legyőzni félelmünket, (undorunkat) az egyébként nem túl-nagy népszerűségnek örvendő állatokkal, mint például a botsáska, bütykös-csótány, különböző méretű és fajtájú kígyókat is meglehetett fogdosni, akik igazán kezesbárányként viselkedtek, tekeregtek a kezeinkben.
Az első megpróbáltatás, túlélése (sokkhatása) után egy laza sétára indult csoportunk, hogy a ragadozók éjszakai etetésére került sor.
Izgalmas volt zseblámpáink halovány fényénél a párducok és tigrisek csillogó szeme a sötétben, ahogy morgások kíséretében keresik , ragadják meg a számukra előkészített zsákmányt, amiért némileg produkálniuk kellett magukat a magas fákon.
Az állatok látványetetése számunkra megvolt, ezután mi emberek következtünk a látványetetésben amit a fákjával és reflektorokkal kivilágított erdei-állófogadáson vehettünk részt.
Arra azért kíváncsi lennék, hogy ehhez mit szóltak az állatok, mennyire nyerte el tetszésüket étkezési szokásunk, mert a látvánnyal szerintem nem volt gond...
Rövid pihenés után folytattuk utunkat a vadaspark többi lakójának etetésével, ami közül a vaddisznók leptek meg a legjobban azzal, hogy húst (csirkét) kaptak.
Róluk valahogy azt gondoltam, hogy répát, vagy almát, esetleg valamilyen más zöldségféleséget kapnak, az adott pillanatban, nem is fordult meg a fejemben, hogy mindenevők...
A lányoknak egy picurka kismalac tetszett a legjobban, aki fürge lábaival elorrolta a nagyobb vaddisznók elől a "zsákmányt" és saját bátorságát, hangos (öröm) visítással koronázta meg...
Mosómedvék, farkasok, és még jó-néhány állat következett amiket a fáklyás utakon közelítettünk meg, köztes megállóként a látogatók közé, pórázon, vagy anélkül kivezettet kisállatokat simogathattuk meg, zenei aláfestésként baglyok huhogását hallgatva.

Mielőtt éjszakai sétánk végéhez értünk, ismételten az állófogadás színhelyén kötöttünk ki ahol nem kisebb meglepetésben volt részünk, miszerint tombolasorsolás következett, amire a lányokat kérték fel segítségül.
Engem az lepett meg a legjobban, hogy a nyilvános szereplésektől teljesen elzárkózó lányaink, most mennyire felszabadultan és szívesen vesznek részt a felkérésben.
Jutalmuk egy-egy, (előre) előkészített plüss tigris volt (ez is a rendezők felkészültségét mutatta) amit ezután már le se akartak tenni kezeikből, sőt az eddig számukra is érdekes látnivalókat maguk-mögött hagyva, haza akartak menni (játszani)
Megjegyzem bárkinek, bármikor lehetősége lett volna elhagyni a vadaspark területét a biztonságosan kivilágított utakon, de ez szerencsére senkinek nem fordult meg a fejében, és az időjárás se kényszerített bennünket a terület elhagyására.
Félelmet aznap először akkor éreztem, amikor a tigrisek bezárásához invitáltak bennünket a ketrecükbe.
Azt tudtam, hogy eszem ágában sincs magamtól bemenni a vadállatok közé, és épeszű ember a családját se teszi ki ilyen veszélynek, de miután átértékeltem magamban a helyzetet, gondoltam nem lehet olyan veszélyes mint ahogy én azt képzelem, különben nem engednék meg a látogatóknak...
Természetesen egy rács elválasztott bennünket egymástól!
:)
Az biztos, hogy ilyen közelről ritkán látni a méretes vadállatokat, tigriseket, akiket gondozóik egy kis hergeléssel buzdítottak félelmetesnek tűnő bömbölésre.

Fantasztikus élményben volt részünk, aminek hatása alól a kijárat-felé sétálgatva az időközben ismételten eleredő eső sem tudott kizökkenteni.
Jövőre, szeretnénk ide visszatérni, hogy ismételten, ha csak egy évben egyszer is, de éjszakázoo-k lehessünk.

Végül, de nem utolsósorban, különösen büszke vagyok magamra, hogy leküzdve félelmeimet, megfogtam ezeket az állatokat, amik előbb vagy utóbb rajtam kötöttek ki (brrrrrrr)


2010. augusztus 30., hétfő

Angyalok





Lucám mint felhőlány

Zsófka aki ad a "részletekre"

Kedvenc képei egy alig elfogult anyának az utóbbi pár napból...

2010. augusztus 24., kedd

Télen, nyáron, hóbaba





Több hónapig tartó hibernálás után, végre előkerült a (majdnem feledésbe ment) hóemberünk, hóbabánk.
Igaz, mi szemeztünk egymással párszor a nyár folyamán, mikor a fagyasztóban pakolásztam, de valahogy mindig volt jobb-dolgunk is mint a hóbabákkal szórakozni...
Ma elérkezettnek láttam az időt a hóbabák bevetésére, hogy a lányokat velük csalogassam ki a házból, a szikrázó napsütésbe.

Volt nagy öröm amit a jeges játék okozott nekik, először nyalogatni próbáltak, bár a több hónapig tartó jegelés, nem tett jót az ízének.




-sziklát másztak, fűben hemperegtek, majd kréta helyett hóval rajzoltak, vizeztek...
Mindenesetre elértem a célom, sőt még némileg túl is lőttem rajta, mert ebédhez csalogatni lehetetlenség volt a lányokat, szerencsémre időközben Gábor is befutott, aki helyettem megoldotta a rám-nehezedő feladatot!

Ezek pedig mai kedvenc képeim :)

2010. augusztus 23., hétfő

Strandmaraton




Előző napunkból okulva, kissé óvatosabban álltunk a kérdéshez, miszerint érdemes lenne megnézni a helyi strandot.
Jó, de csak nézzünk először,"térképezzük" fel a terepet...

Míg autónkkal a püspökladányi gyógyfürdő felé tartottunk, rengeteg autó jött velünk szemben, dugig megpakolva strandfelszerelésekkel akik, nem a helyi, hanem a szoboszlói tömeget választották...
Megérkezve a parkolóban talán ha összesen 5 autó árválkodott, ami nem sok jóval kecsegtetett.

Sokan, szerintem már nem is vették volna a fáradságot, hogy belülről is szemrevételezzék a medencéket, mi mégis megtettük.
Bemehettünk szétnézni, de már az első 50 méter után tudtuk, hogy ez az a hely, ahol maradni fogunk.
Gyönyörű, igényes környezetben, hatalmas játszótér, gyerekmedencék látványa tárult elénk, és ami a legfontosabb, talán ha harmincan voltunk és nem egymás hegyén-hátán...
Mikor a belépőjegyek megvételére került sor akkor ért a második kellemes meglepetés, mert árban, pontosan feleannyiért tudtunk bemenni, mint egy nappal korábban a felkapott fürdőhelyre...


A lányok jóformán nem is várták meg míg csomagjainkat lepakoljuk, azonnal használatba vették a játszóteret.
Pontosan úgy viselkedtek, mint akik életükbe először járnak játszótéren...
Egyik mászókától futottak a másikig, hogy utána egy kicsit csúszdázzanak , majd következett a mérleghinta és kezdődhetett minden előröl...
Jó félóra elteltével csobbantak csak bele a kellemesen meleg medencékbe, amiből aztán szokásukhoz híven, nem is lehetett kirángatni őket, de nagyon nem is akartuk, mert ez a nap most erről szólt...
Végre nyugodtan tudtunk beszélgetni,tervez(get)ni, nem szakítottak félbe az örökké csacsogó lányok, akik néha kiintegettek nekünk a vízből, megbizonyosodva arról, hogy még mindig eredeti helyünkön ülünk, fekszünk, (fetrengünk kínunkba a semmittevéstől)
Ilyen magasröptű beszélgetések alatt taglaltuk az emberi butaságot,sznobizmust, nem tudtuk megérteni, hogy miért csak ennek a 200 embernek (estére már kb ennyien voltak) jó ez a strand, ahol kényelmesen lehet a napot tölteni...
Nekünk tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy hol, melyik strand, melyik medencéjének szélénél lógatjuk a lábunkat, a lényeg az, hogy a gyerekek élvezzék...
A játszótéren fellelhető társasjátékok nem csak felnőtteknek, hanem gyerekeknek is jó szórakozást biztosítanak a vízmentes időszakokra...
(nálunk tétje is volt a játéknak, a győztes(ek) az 50ft-os érmével működő gépből "tekerhetett" magának ajándékot, ez kellően ösztönözte a lányokat a játék befejezésére)
Majdnem egész napunkat a strandon töltöttük, csak ebédelni tértünk vissza a Hotel éttermébe, ahová a szakács szaktudása csalogatott vissza...
Bár eleinte (számunkra) elég lassan telt a nap, a délutánunk úgy elszaladt, hogy két síró lánnyal a hátunk-mögött hagytuk el a strand épületét, ahol ők még szívesen maradtak volna...


Némi vigaszt jelentett számukra, hogy ha nem is itt, de holnap is strandolni fogunk.


Reggel korán ébredtünk, bár nem hajtott a tatár bennünket, mégsem szerettem volna elfecsérelni feleslegesen azt a "drága" időnket, és a korán elfogyasztott reggeli, majd gyors csomagolás után, már az autóban ültünk útban Miskolc felé.
Miskolcon a Tapolcai barlangfürdőt terveztük, nem csak megnézni, hanem kipróbálni, mert bizony utoljára ott is több mint húsz éve jártam, azóta pedig nagy átalakuláson ment előnyére, keresztül.
Néha- már strand ellenőröknek, tesztelőknek képzeltük magunkat, akik járják a városokat és értékelik a víz minőségét, strand és mellékhelyiségek tisztaságát, büfék kínálatát, kiszolgálását, árait...
Volt viszonyítási alapunk bőven ezalatt a pár nap alatt.

A jegypénztárakban sokan álltak, de 5 percen belül már karóráinkat (belépőinket) kezünkbe tartva céloztuk meg az öltözőket.
Minden olajozottan, gyorsan haladt, hála minden jól ki-lett találva a strandon.

Természetesen itt is először a gyerekmedencéket "térképeztük" fel, azaz a beépített embereink a lányaink.
Elsőként a legszembeötlőbb félgömb medencéhez mentek, hogy ők is megpróbálják feltornázni magukat kötélen keresztül, hogy utána egy másodperc alatt a vízbe landoljanak...
Ez némi fizikumot is megkövetelt és bizony a gyengébbeknek esélyük se volt feljutni a csúcsra, a gömbtetőre.
Eleinte Zsófikám is nehezen vette az akadályokat, amit nem csak a kötélen való feljutás, de a csúszós felület se könnyített meg számukra...
Lucámat kissé féltettem eleinte a sikertelen próbálkozásai miatt, de mikor ráérzett a "titokra" megállíthatatlannak tűnt, egészen addig amíg a kezén meg nem jelentek aprócska hólyagok, amit a szorosan tartott kötél okozott puha kis bőrén.
Sebaj,fájdalmát enyhítette a következő medence, ahol nyugodtan csúszdázhattak, "úszhattak".
Mivel jegyünk csak 3 órára szólt nem szerettem volna kihagyni a barlangfürdőt, elvégre ezért jöttünk. (mi felnőtt egyedek)
Őrületesen jól van felújítva, minden létező lyukba bementünk legalább négyszer, nagyon élveztük.
Ebédünket a strand gyorséttermébe fogyasztottuk, Gábor gombapaprikása nem, de a többi -paprikás-krumpli (sok-sok) virslivel és marhapöri tarhonyával finom volt.
Gyorsan eltelt ez a három óra, amit tartalmasan sikerült is kihasználtunk, de abban biztosak vagyunk, hogy ide még visszatérünk máskor is.



Ennyi volt a mi strandmaratonunk, ahol püspökladányi strand lett az első a
Miskolc-tapolcai barlangfürdővel karöltve, míg utolsónak a Hajdúszoboszlóit neveznénk meg.


Külön köszönet barátnőmnek, Enikőnek, aki nélkül ez a mostani hétvégénk nem jöhetett volna létre, ha nem vállalja be házi-kedvencünk ideiglenes megőrzését, Tódort.
:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails