2010. december 9., csütörtök

Színház a nappalinkba (jegyek még kaphatók)

Pár hete adtunk a kultúrának és több mint 5 év után először (felnőtt) színházba készültünk édes-kettesben!!!
Messzire nem kellett mennünk, mert az előadás a (XVI.) kerületünkbe szólt, de nem a helyi színházak valamelyikébe, hanem Ágiék nappalijába.
Vegyes érzelmekkel indultunk útnak, elképzelésünk se volt arról, hogy mire számíthatunk...
Az előre megbeszélt találkahelyen, miközben gyülekezett a "nézőközönség" megpróbáltunk különböző összeesküvés-elméleteket gyártani, miközben a kész átverés című műsorban éreztük magunkat. A dermesztő hidegben fázósan toporogva vártuk házigazdáinkat, hogy megkezdődjön a darab, mert a gyülekezés is az előadás szerves részét képezte...

Ibsent a nappalimba!

Három pályakezdő, ám annál tehetségesebb színész a fejébe vette, hogy itthon is meghonosítja a skandináv országokban már jól bevált "Színház a nappalimban" névvel ellátott színházi formát, amikor felcserélődnek a szerepek és a színész megy házhoz, nem pedig a néző a színházhoz.


"Az együttműködéshez semmi másra nincs szükség, mint egy budapesti ingatlanra valamint a tulaj játékos kedvére.-írták

Nos nekünk elég nagy játékos kedvünk van... -így kezdődött meghívásunk erre a fantasztikus darabra - amiért nagyon hálásak vagyunk a házigazdáinknak!

Mi is szeretünk játszani és mivel a házunkba már előfordult jó-párszor nagyobb méretű (bulizás) társaság, így ezúton felkínálom a lehetőséget azoknak a kedves ismerős és ismeretlen olvasóimnak, akik kedvet éreznek ehhez a különös darabhoz, hogy bátran jelentkezzenek a december 16.-án este 20 órakor kezdődő előadásra...

Sokan gondolhatják magukba, hogy nem vagyok normális amiért "idegeneket" hívunk magunkhoz, de úgy gondoltam, hogy mindig öröm megismerni azokat a bloggereket akiknek az életébe (így is,- úgy is) de valamilyen-szinten, már részesei vagyunk. Lehetne belőle egy nagy blogger-találkozó!

:)

A színészek három jegy változatot jelöltek meg, amiből a néző választhat, vagyis eldöntheti mindenki, hogy milyet vesz:

0 HUF - válságjegy
2000 HUF - normál jegy
4000 HUF - Dollár Papa jegy (támogatói)

Aki szívesen jönne budapesti nappalinkba, attól legkésőbb december 15-ig visszajelzést szeretnék!

Lehet ide is küldeni az elérhetőséget, de a profilomban megtalálható e-mail címen is fogadom a jelentkezőket.


Mindenkit szeretettel várunk!


7 megjegyzés:

  1. pontosan mely városkáról lenne szó? :)

    VálaszTörlés
  2. Luca!

    Bocsánat, azt tényleg nem írtam!
    Budapest
    :)

    VálaszTörlés
  3. Még fűzöm a férjemet :)

    VálaszTörlés
  4. Mona!
    Ha nyitottak vagytok az új dolgokra, itt a helyetek, nem fogtok csalódni!
    :D

    VálaszTörlés
  5. Ez egy nagyon jó ötlet de igy évvégén már nem annyira
    13-tól tele a naptáram
    13.barátnő
    14.muteum és shopping barátnövel
    15.fodrász,kozmetika
    16.tesomhoz
    17.mozi
    stb stb
    nem sorolnám tovább de köszönöm a meghivást
    Ilyenkor évvégére nagyon feltoldulnak a teendök és ez csak 1hét amit ide leirtam

    VálaszTörlés
  6. Mónika!
    Nekem ez a decemberi időpont nem jó, de nagyon izgalmas ez az egész. Megtennéd, hogy elküldöd a színészek elérhetőségét? Szívesen látnánk őket mi is! ber.veronika kukac gmail.com

    VálaszTörlés
  7. Gondolok Rátok, sajnos nem tudtam elmenni :( Várom az élménybeszámolót! :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails