2012. február 14., kedd

Múltidéző


Bizonyára mindenkinek akad olyan szívének kedves tárgy, amit örökségül hozományul kapott az életében.
Ezekhez a tárgyakhoz ragaszkodunk, még akkor is, ha jelenlegi életünkben haszontalan porfogókról, szekrény mélyén megbúvó, ám annál kellemesebb emlékeket ébresztő...
- esetemben most, egy palacsintasütő a múltidéző.
Nem nagy dolog. Hiszen a legtöbb háztartásban előfordul, ráadásul manapság már különböző mértetekben is színekben kapható,de az enyém, az több szempontból is párját ritkító.
Először is mert az enyém-ugyebár...
A múltamhoz tartozik, az édesanyámhoz kötődik.
Még ennyi évtized távlatából is, ha egy pillanatra becsukom a szemem, érzem számban a palacsintája ízét. Tisztán látom gyönyörű, selymes-kezét, sajnos ezt nem tőle örököltem amint elém-rakja tányéron  kedvencemet, a túrós palacsintát...

Több mint negyed évszázada érintetlen állapotban, ahogy Ő azt hagyta.
Azóta, bármerre sodort engem az élet, A palacsintasütő jött velem, és bár igaz, hogy legtöbbször méltatlanul egy szekrény mélyén pihent, mintha csak tudta volna, hogy egy szép-napon eljön az Ő ideje...



Sokáig kellett várakoznia, de immáron nem hiába, mert egy gyors átalakítás után, új szerepben kapott helyet az életünkben. Napjában többször is ránézünk és ilyenkor elégedetten állapítjuk meg, hogy milyen jól megfér egymás mellett a múlt, jelen s jövő...


Apukám tányérgyűjteményét is sikerült eddig épségben megtartanom, sőt erdélyi utunk során, magam bővítettem a darabszámot. Működik a genetika, és azt, csak merem remélni, hogy a gyerekeimnél is...


Ez a harmadik óra, amit az elmúlt hetekben készítettem, az utolsó és egyben legemlékezetesebb...

13 megjegyzés:

  1. zseniális vagy
    (én nem mertem volna serpenyőfeneket suvickolni:))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Katalin!

      Én se suvickoltam! :)))
      Az idő, no meg a vasfoga, akarom mondani az pont nem, de ilyen igazi antik, festett hatásúvá tette...
      sajnos a képen nem látszik jól, nem tudtam jól fotózni!
      :)))

      Törlés
  2. Én csak örülök, az ilyen ötleteknek, nálam is van az ebédlőben egy hely, ahol elférnek a mai berendezéssel.

    VálaszTörlés
  3. Rózsa, már csak egy kis, kék zsírosbödönt kellene valahonnan szereznem...
    -utána meg zsírt, vagy hájat!
    :)))

    VálaszTörlés
  4. Hát.. gombóc van a torkomban. Csodás.. :)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon megható bejegyzés...Nekem azonnal megjelent a szemeim előtt dédim kockás plédje, a mozsara, a szakácskönyve, a palacsintasütője...és azok a felejthetetlen ízek, amelyek csak az ő konyhájában jöttek létre. Igen a régi és az új tökéletesen megférnek egymás mellett. Sőt talán sokkal jobban meg kellene őriznünk a múltunkat...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Félelmetes a felelősségünk súlya, hogy gyermekeinknek mindezt jól átadjuk...

      Törlés
  6. Én is meghatódtam Móni! No ha valaki, hát én megértelek. Zoltán szüleitől, déditől, nagyszüleimtől érkeztekhozzánk tárgyak, amiktől sosem tudnánk megválni. Érdekes, hogy van, akinél ez könnyen megy, csak tárgynak tekinti ezeket. Pedig amikor rájuk nézek nekem is mesélnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági!

      Egy nemes "cél" érdekében bármikor megtenném, megteszem, de amúgy biztos, hogy nem herdálnék el semmit a múltamból...
      -mert az hozzám tartozik, egy kicsit én is benne-vagyok!
      :)

      Törlés
  7. Először nem értettem mi az a palacsintasütő alján... Nagyon jó!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eleinte nekem is fura volt, de hamar hozzászoktunk!
      :)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails