2012. november 20., kedd

PETon mécsestartók



Vészesen közeledik a karácsony. Mivel évről-évre bevett szokás nálunk a mécsestartók készítése, és ismételni se szeretném önmagunkat, ezért az idei ajándék mécsestartókat, gipszből álmodtam meg.
És, ha már az álmoknál tartunk, akkor a címe is megvolt már a fejemben., mint
- Gipsz faktor...
De, mivel a kiszemelt barkácsáruházban egy fehér holló, értsd nagyon készséges eladóval hozott össze a sors, rekord idő alatt hagytam magam rábeszélni a cementre, amit szerinte pont nekem, erre a célra találtak ki. Mivel az ára nagyon baráti,  jóval olcsóbb is mint a gipsz egyedül, csak a mennyisége ijesztett meg. A házunk kész, sehol egy talpalatnyi betonozásra váró terület, mi a csudát fogok kezdeni* 25 kiló cementtel, ezen agyaltam egész úton, hazáig.
Persze, hogy elég izgatottak voltunk, és azonnal ki is szerettük volna próbálni.

A már előre elkészített, kivágott palackok és mécsesek gyorsan előkerültek, miközben a cement is simára keverődött.
Öntés-mécses, öntés-mécses, majd megint öntés, és megint mécses ...
Pár perc alatt, el is készültek ezek a különleges mécsestartók.
Eleinte kicsit aggódtam, hogy a mécsesek milyen módon jönnek majd ki a már megkötött cementből, de félelmem alaptalannak bizonyult, ugyanis,

- pár óra múlva, ahogy száradt a víz, és a légbuborékok, feldobták mécseseinket a cement tetejére
- a mécsesek helye ekkor már megmaradt, így csak biztonsági okokból nyomkodtam vissza
- száradásuk, gyorsabb volt a vártnál, röpke 24 óra alatt megkötöttek
- ráadásul, a PET palackok sima falának, oldalának köszönhetően, szép, fényes felület is kaptam


Szerintem nagy sikere lesz a PETonból készült mécsestartóinknak...
-és, nem csak az iskolában megrendezett adventi vásáron!






* most már tudom!
- rengeteg a lehetőség, csak az idő kevés hozzá...

FOLYTATTUK! 
-mert nem lehet megunni.

20 megjegyzés:

  1. Milyen jó ötlet. Szerzek gipszet és kipróbálom az osztályommal! Köszi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne gipszet, hanem inkább cementet!

      Nem porlik annyira és szerintem szebb, rusztikusabb is lesz a végeredmény!

      Törlés
  2. Nagyon jók! :)Még jó,hogy a férjem kőműves majd kever nekünk egy kis anyagot :)

    VálaszTörlés
  3. szia
    megint csak ámulok és bámulok..
    az ötlet és a végeredmény is szuper..lehet, hogy csinálunk mi is ilyet a suliban:)köszi az ötlete..cement??te azzal csináltad?mik az "arányok"köszi:)
    andi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aránynak a szemmértékékünket használtuk!
      Ne legyen folyékony, de sűrű se...
      Olyan legyen amit, ha kiöntesz, még kényelmesen szét tudjon terülni a tálban.
      Először a cement, majd fokozatosan, folyamatosan kevergetve, jöhet hozzá a víz...
      Sűrűbb palacsintatészta?
      Így jó? ;)
      Szlovák cement, 25 kg (890 ft)
      Obi, Praktiker, stb..

      Jó munkát!

      Törlés
  4. Jól néznek ki, jó ötletnek tartom, ügyesek vagytok.

    VálaszTörlés
  5. Micsoda ötlet!Gyönyörűek a mécsesek!...hm..jut eszembe van maradék cementünk:)Puszi

    VálaszTörlés
  6. Utánzásra méltóan remek az ötlet is, és a kivitelezés is. Körül is nézek hamarosan , egy kis cement maradék után :-)))

    VálaszTörlés
  7. Móni! Minden évben felülmúlod önmagadat és minden alaklaommal felkiáltok, hogy ez a legszebb, legötletesebb, amit valaha láttam. Örülök, hogy végül nem kell konkurenst látnom benned és a gipsz helyett a cementet választottad alapanyagnak. :-)))
    Kíváncsi vagyok arra is, hogy mit hozol még ki Pet palackból. Bámulatos vagy na!

    Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ági !

      A Gipsz faktort meghagyom nektek!
      :)))

      Néhány különleges, izgalmas formát még igazán kipróbálnék, de a gipszöntő készletünkben már csak sellőlányok vannak.
      Lehet, hogy a végén rájuk fanyalodom! de komolyan, csak még azt nem tudtam kitalálni, hogyan lesz belőlük angyal...
      :)

      Törlés
  8. Névtelen22:38

    marha jó

    VálaszTörlés
  9. Névtelen12:40

    szia!
    Mekkorák a palackok 1,5 l vagy 0,5l-es? köszi Zsuzsi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Zsuzsi!

      Nagyobb palackokkal mutatósabb a végeredmény...
      Nekem volt közte 2 l-es olajos flakon is, mert olyan szép, különleges volt az oldalán a minta.
      Kicsiből is lehet készíteni, de akkor mélyebbre kell hagyni.

      Törlés
  10. Névtelen14:43

    szia, köszi a választ. Még egy kis technikai segítséget szeretnék kérni.
    1. Fogom a pet palackot és valameddig beleöntöm a gipszet -ok
    2. Ha kicsit megköt, rárakom a mécsest és újra öntök rá gipszet ameddig el nem éri a mécse tetejét???? Megkötés után így kivehető a mécses, nem köt meg a gipsz úgy körülötte, hogy nem lehet kivenni? Köszi :) Zsuzsi

    VálaszTörlés
  11. Névtelen14:44

    .. és még annyi, hogy kb milyen magasságú lesz a mécsestartód?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A cementet már egyből az elején addig töltöd ameddig akarod,hogy érjen, majd fogod a mécsest és belenyomod a mécses széléig, amiket utána, majd a többi formához is tudsz majd egyébként használni (nyugi ez ki fog jönni belőle, mert ahogy szárad, egyébként is nyomja ki belőle nem csak a mécsest, hanem a vizet is) Nekem többször is vissza kellett nyomnom a mécseseket, hogy a megfelelő méretet megkapjam, mielőtt végleg megkötne...
      Változó mennyiségű mécsessel dolgoztam egyszerre, mert azokat utána már csak erre a célra tudtam felhasználni.
      ;)
      Egyébként a teljes száradása ami már tuti volt, az 24 óra.
      Méretileg teljesen mindegy, hogy mekkora flakonból készíted, a lényeg az, hogy a minimális méret (a mécsesé) meglegyen, mert különben ez is törik.
      Egyébként a vastagabb, magasabb mécsesek is hihetetlen mutatósak, és akár egy szalaggal, tovább turbózhatóak...
      -ha a kapott felületet egy finomabb dörzspapírral átcsiszolod, az csak rusztikusabbá, de akár finomabbá is teheti a végeredményt, ez csak rajtad múlik...

      Remélem tudtam segíteni, ha elakadtál, nyugodtan írj még!
      Bátran fogjál bele, elrontani, tuti, hogy nem fogod!!!
      Nálam egyébként rengeteg -féle palackból készültek, de voltak a szögletesek is, amik tejes dobozokból...
      ;)

      Törlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails