2013. február 12., kedd

Becsip(kéz)ődtem


Mostanában csipkés korszakomat élem. Olyannyira, hogy legszívesebben mindent beborítanék vele.
Megtehetném, hiszen rengeteg csipkét, szalagot, csak hogy a legaktuálisabbakat említsem, kaptam Kanadából hazalátogató barátnőmtől, aki nagy szerencsémre, lomtalanítást tartott a padláson...
Így jutottam hozzá a majd 100 éves csipkegallérhoz, amit bántani nem mernék, viszont a látványában gyönyörködni igen, ezért a háló olvasólámpáján kapott  ideiglenesen helyet.

Azzal a töménytelen mennyiségű csipkével is kezdeni szerettem volna valamit, de egy kicsit soknak találtam a vakító fehérségét, így egy kissé beantikoltam néhányat...

Majd, nemes egyszerűséggel felragasztottam néhány karácsonyi gömbre, amiről előzetesen lecsippentettem az "akasztó" részét.
Így ünneptől független asztaldíszünk lett, ami nekem most, hogy csipkekorszakomat élem, nagyon bejön.

Ezek a régi gyertyatartók se úszták meg az átváltoztatást. Nagyon untam már szegénykéket, és tudtam, hogy egyszer majd eljön az én időm, amikor gyászos külsejüket valamivel feldobom.
Mint mindennél itt is az alappal kezdtem, így kaptak egy egységes fehér színt, amit csipke ruha követett.
Egyenlőre kettő van kész, a négyből a másik két sorsa, még bizonytalan...

Csak a fotó kedvéért jött ki a második, mert neki a fürdőszobában van az új szállása...
kék gyertyával
...és ha már ennyire belejöttem, akkor ez a régi, eredetileg ezüst színű IKEA váza se úszhatta meg, közelebbi rokonságát a gyertyatartókkal.

Gondolom, lesz még folytatás, most viszont legalább egy napig a farsangra kell koncentrálnom,
-azaz izzítani a sütőt, és sütnöm, ha már a jelmezkészítést az idén ilyen szerencsésen megúsztam!
:)

7 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik ez az átalakítás. Bárcsak én is kapnék valakitől csipkét! :))

    VálaszTörlés
  2. De szép nálad!:-)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon ötletes, nekem a gömbök, és a lámpa tetszik a legjobban. ha nem haragszol, hasznosítom az ötletet. Én is nagyon örülnék egy ilyen váratlan csipke özönnek:)))

    VálaszTörlés
  4. Ó, de szépek! Nekem nagyon tetszik a lámpabúra!:-) Én is szeretnék ennyi csipkét...
    Jó sütögetést! Bár lehet már túl vagy rajta, akkor jó farsangolást!:-)

    VálaszTörlés
  5. Nagyon szépek! Nekem mint férfiembernek nincsenek csipkés korszakaim, de tetszik. Legjobban a karácsonyfa gömbök. :))

    VálaszTörlés
  6. Most már el tudnám képzelni, hogy a csipkeverés fortélyait is elsajátítsd. :-))

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm nektek!
    :)
    Nem bírok leállni, így egy kicsit ma is csipkéztem...
    -a változatosság kedvéért, virágtartókat
    Készülök a tavaszra!
    :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails