2014. december 5., péntek

Adventi naptár

Új szerelem jött az életembe, már ami az újdonsült hobbimat illeti. Szerintem más is érzett már hozzám hasonlót.
Meglátni és megszeretni! Majd jönnek az álmatlan éjszakák, amiket  álmodozva, tervezgetve követnek a nappalok. Az első alkalom. Remegő kezek. Majd a nagy megkönnyebbülés, hogy gyakorló munkánk, még ha nem is lett tökéletes, de vállalható, tetszetős darabra sikeredett...
Boldogság, majd a család maradék tagjai is kipróbálják, az egyszerűnek tűnő dekorálást. Megy minden, mint a karikacsapás!
A sikertől felbuzdulva, annyira egyértelműnek tűnt számomra, hogy idén a lányok adventi naptárját transzfertecnikával fogom elkészíteni.
Az az igazság, hogy nem maga a munkafolyamat hosszadalmas számomra. A képek kiválasztása, jóval több időt vesz igénybe. Mondjuk, ha csak egy tucat közül lehetne válogatni, az mennyivel könnyebb lenne már. De! A több millió variációból összehozni egy számunkra kívánatos darabot... Na, az már jóval nagyobb falat, mert egyszerre mindegyiket szeretnénk.
Idén a mi naptárunk ilyenre sikeredett. Számoljuk viszza a napokat, amiket hobbiboltban kapható aprócska arany öntapadós számokkal jelöljük meg.
Időközben a lányok is teljesen belejöttek az alkotásba, rengeteg szép igényes munka került és folyamatosan kerül ki kezeik alól, amikkel már a karácsonyi ajádékaik készülnek. Sokszor meglepődöm azon, milyen remek izléssel állítanaknak össze képeket, montázsokat egy-egy személyre szabott ajándékhoz. Megmutatnom természetesen tilos. Még nem jött el az ideje.
Mai aktuális, ezt viszont szabad:
Még nem késő nektek sem elkezdeni, érdemes kipróbálni!


2014. november 21., péntek

Így könnyű!


Szerdán elővettem a karácsonyi díszeimet és ünneplőbe öltöztettem a házat.
Tudom, hogy korai még, de nem lehet elég korán elkezdeni a ráhangolódást...
-pláne, hogy ilyen lelkes segítségeim voltak.

A nagy meccseket nem fotóztam, mert valakinek dolgoznia is kellett. 

Kedvenc alvóhelyükön, a pihe-puha krumplis kosárban.

2014. november 18., kedd

Szerencse?

Idén nyáron, valahogy az eddig megszokottnál is jóval több meztelencsiga lepte el kertünket. Védekezni ellenük lehetetlen. Létezik egy hatékony megoldás, ami eléggé merész döntés lenne részünkről. Ez a kacsatartás lenne. Nem akármilyen kacsáké, hanem indiai futókacsáké. Képek alapján nagyon vicces állatkáknak tűnnek, barátkozunk is a gondolattal. A lányok nagyon lelkesek, várják már a tavaszt. No, majd meglátjuk még...
Kacsák helyett azonban, két hete, mást dobott nekünk az élet. Lucámék osztálytársáék 5 kismacsekot találtak egy tujabokor alatt, amiből hosszas töprengés után kettő (a többinek is lett gazdája) az ősziszünet utolsó napján, nálunk landolt.
A parányi kis jószágok hamar belopták magukat szívünkbe, nem csoda, hogy másnap, alig akartak a lányok iskolába menni. Iza kutyánk, anyjuk helyett anyjuk lett. Profi módon terelgeti, tisztogatja a cicákat, akiknek nagyon is tetszik ez az új/fajta törődés. A z életünk azonban mégsem volt ennyire idilli. Egy héten kereszül, minden nap állatorvoshoz kellett hordanunk a cicákat, annyira betegek voltak. Most már szerencsére meggyógyultak, így bátran kijelenthetjük, megmaradnak. Nevet is kaptak már ujdonsült gazdáiktól, így Zsófikámé Chanel, míg Lucáé, Wifi névre fog hallgatni.
Rengeteg képet készítettem már róluk, használható viszont alig akad közöttük.
A lényeg azonban ezeken is látszik, mennyire édesek.
Szerencséjük volt.
Jó helyen voltak, jó időben...


Ő, Wifi
Chanel





2014. október 17., péntek

Hol van az a nyár...

Először is szeretném megköszönni az érdeklődéseteket, és azt, hogy az elmúlt hónapokban, hiányoltatok bennünket.
Eredetileg nem terveztem a leállást, egyszerűen csak jött magától.  A nyarat nem tölthettem gép előtt a lányok mellett, amit egyébként nem is bántam, mert rengeteget tanultunk egymástól. Szükségünk volt erre az időszakra. Amit viszont most így utólag már sajnálok, azok a nyulfarknyi kis bejegyzések, amiket megtehettem volna a nyár dokumentáklására, és most kimaradtak.
Lesz mit pótolnom, nem csak a hiányzó fényképekkel, hanem a számomra igen kedves blogok olvasásával, mihelyst időm engedi. Tudom, hogy másoknak is vannak gyerekeik, megoldandó feladatuk, munkájuk, mégis szakítanak időt blogjukra. Nekem ez sajnos nem megy, mert így is rengeteg "lopott" időm megy más megoldandó feladatra. Most éppen az egyik ilyen a kert téliesítése. Növények visszametszése (nem kevés rózsával) és a kivágott fák ( igen, az összestől megszabadultunk) utáni romeltakarítás, ami nem kis feladat.  Tüzelővel évekre elvagyunk látva.
 
Ilyen volt...

-ilyen lett!


A lányok mára már belerázódtak a tanulásba is, így azzal nincs különösebb gondunk. Ma éppen, a Bólyai matekversenyen indulnak mind a ketten. Lassan az egyre jobban  közeledő szülinapjukra is készülődnünk kell, de előtte még egy tartalmas, pihentető ősziszünet vár ránk.

addig is úszunk... ha máshol nem is, akkor a boldogságban!




2014. június 19., csütörtök

Bizonyítványosztás margójára...

Azt hiszem elmondhatom magamról, hogy jó-pár bizonyítványosztáson túl vagyok már. Többségben természetesen saját gyerekkoromból adódóan. Gyűlöltem is rendesen.  A hosszú, monoton, statisztikára  épülő, több órás, vagy legalábbis annak tűnő 30 fokban megtartottakra gondolok. Azokra, amik a tanév befejezte után 1-2 hétre tartottak. Emlékszem, gyerekként már rég el is felejtettem az iskolát, amikor nyár közepén akkor úgy tűnt ünneplőbe kellett öltözni. Egyébként azt is utáltam. Na jó, nem szerettem. Azt viszont nem tudom, illetve itt pontosítanom kell, mert inkább azt kellene írnom, hogy nem emlékszem, mikor jött el az-az idő, amikor a kötelező fehér ing-sötét szoknya, harisnya kombó, negatív szereplőként lépett az életembe...
-erősen befolyásolva későbbi öltözködési szokásomat, amit jobb helyeken, stílusnak neveznek.
Az óvoda kiscsoportjába se értettem, hogy nekünk egy-egy ünnepség alkalmával miért kell gyerekeinkre kényszeríteni a rosszul berögzült alkalmi öltözéket. Hiszen, ha alkalmi öltözet kíván meg tőlem egy esemény, akkor igyekszem a legmegfelelőbbet felvenni. Az egészen biztos, hogy nem fehér blúzra és sötét szoknyára fogok gondolni. Mondjuk ez már legyen az én bajom.
A lányokra viszont ezt a fajta rossz beidegződést, soha nem szerettem volna átadni. Kezdetben csili-vili harisnyákkal, kiegészítőkkel, próbáltam feldobni ünneplő szettjüket, megtörve ezzel az erős kontrasztot. Nincs is ezzel gond. Azt hiszem, hogy ezzel a hozzáállással egyenlőre jó irányba tartok. Szeretik lányaim az ünneplőt! Egyenlőre...
Eredeti témánál maradva, a bizonyítványosztást is. Ami tök jó, mert én is megszerettem. Megszerettem ezt a fajta stílust, amiben immáron második éve részem van. Lehet így is csinálni. Lehet egy évzáró,- bizonyítványosztás- érdekes, lényegre-törő és egyben humoros és egyben megindító. Minden percét élveztem, nem volt bennem az-az érzés, hogy: -jaj, vajon mikor fejezi már be az igazgatónő a beszédet és húzhatunk mehetünk végre haza.
Az egész beszéd, műsor, oklevél és ajándékkönyv kiosztása, amiből volt aztán bőven, alig tartott tovább 45 percnél. Ez is csak azért tűnt fel, mert 8-kor becsöngettek, 8:45-kor meg ki. Még viccelt is
vele az igazgató, hogy a szünet, a gyerekek számára szent, és sérthetetlen.
Lehet ezt így is csinálni kérem szépen! Egy kis figyelmességgel, talán egy új generáció is létrehozható...


2014. június 13., péntek

Vakáció!


Két gyönyörűséges bizonyítvány birtokában, mától hivatalosan is elkezdődött!

 Számomra az pedig, csak hab a tortán, hogy külön osztály lévén, és a tanítónénik jóvoltából, gyakran szerepelnek közösen...
Zsófi repül...

-a boldogságtól!

2014. június 5., csütörtök

Osztályozó értekezlet.

Ez a nap is elérkezett. Bevallom, már magam is alig vártam, számoltam vissza a napokat.
Elfáradtunk mindannyian. Testileg, lelkileg egyaránt. Szükségünk van egy kis feltöltődésre, hogy még egy héten keresztül képesek legyünk a megszokott időben felkeli. Ma reggel, szokatlanul könnyű táskával indultak a lányok iskolába. Ez nekik is, és nekem is fura volt. Hiányérzetünk volt, és ez most olyan jó! A jót, pedig könnyű megszokni... Már ami a tanulás részét illeti. Mert azt, egy darabig egészen biztos, hogy hanyagolni fogjuk. Sőt, tankönyvet se nagyon akarok látni. Láttam éppen eleget és nem csak az utóbbi, témazárós időben.
Noha hivatalosan még nem, de számunkra, már mától elkezdődik a vakáció!!!


2014. június 4., szerda

Szürke gém

Pár éve jár hozzánk ez a szürke gém, fényképet viszont ritkán tudok készíteni róla. A legváratlanabb pillanatokban jelenik meg, vagy tűnik el a szemünk elől.
Tegnap reggel, ébredés után, jól bevált szokásom szerint széthúztam a hálószoba függönyét. Ott volt a tó szélén! Igaz, hogy mire felocsúdtam, már el is tűnt a szemem elől, de a lélegzetelállító nagy test repülése, a nap folyamán bennem maradt...
Pedig, akkor még nem is sejtettem, hogy aznap még viszontláthatom.
Izgatottan mentem a fényképezőmért, erősen remélve, hogy nem hiába...
Próbáltam a legnagyobb csendben megközelíteni amennyire csak lehetett, és a legjobb szögből lencsevégre kapni, ami ismételten a hálószobánk lett.
Üvegen keresztül sikerült készítettem ezeket a (sorozat) képeket.



Az nem zavar, hogy napi betevőjét  a tóból oldja meg. Felőlem jöhet minden nap, bőséges a kínálat, jut neki bőven. Az viszont bánt, hogy rendszeresen megzavarjuk a koncentrálásban...

A nyitvatartási időt, vagy kerthasználatot, szerintem sürgősen egyeztetnünk kellene...
Egyre több időt szándékozunk a kertben tölteni, persze csak akkor, ha ez senki sem zavar!



Pedagógusnapra készültek

Természetesen spárgából,  az idei ajándékok is.
Összesen 4 szélcsengő, és 12 kisebb ajtó/fali dísz. Sajnos a képek, amiket róluk készítettem botrányosak, mert az utolsó pillanatban jutott csak eszembe lencsevégre kapni, akkor is zavaró körülmények között, így a látvány nem biztos, hogy mások számára elég meggyőző...
-pedig, tényleg mutatós darabok.
Sebaj! Eldöntöttem, hogy magamnak is beújítok egy ilyen szélcsengőt, az ajtódíszem mellett jól mutatna. Azt, hogy mikor fogom tervemet megvalósítani, még fogalmam sincs, de valamikor a közeljövőben szeretnék magamra* is időt szánni.

Mindkét változat.
külön-külön, kiterítve...
ajtódísz variációk "részlet"

Bízom benne, hogy ezeknek is legalább akkora sikere lesz, mint a tavalyi ajándékoknak.

*saját stílus és hangulat szerint, "csak úgy" minden kötelezettség, időhatár nélkül.

2014. május 29., csütörtök

Égi színjáték! Tegnap este...

-ilyen gyönyörűséget láttunk.

A lányok gyorsan el is járták a szivárványtáncot, az esőben.

Majd miután az eső elállt...
a ház két oldaláról, ilyen látványban lehetett részünk.
Egy panorámaképet készíteni olyan jó lett volna, csak mire észbe kaptam, már késő volt...

2014. május 22., csütörtök

Ez a vonat is elment...

-igaz, hogy még hétfőn, és remélhetőleg holnap épségben, már vissza is érkezik.


Hosszúnak tűnik ez a hét nélkülük. Na, nem mintha unatkoznék, mert valahogy arra egy cseppet sincs időm. Olyan hülyeségeket találok ki magamnak időkitöltés gyanánt, hogy sokszor magam is rácsodálkozom. Takarítok, szelektálok, minden fiókot kipakolok, kidobálok, ami a lányok mellett lássuk-be, nem megy. Idővel mindent visszaszivárogtatnak a házba. Na, most ez nem lesz!

Bevallom, nagyon hiányzik Zsófi és Luca. Olyan csendes a ház. Fura, hogy nem kell ébresztőórára kelni, mégis korán felébredek, annak ellenére, hogy már három napja éjfél után kerülök az ágyba.
Szintén szokatlan helyzet, hogy este nyolckor még vígan belefogok egy házrész pakolásába, amit egyébként normál helyzetben soha nem tennék meg. Muszáj lefoglalnom magam, mert különben folyton csak aggódnék miattuk. Szerencsére, minden este kapunk fényképes élménybeszámolót, ez visszatart a telefonálástól, a tanítónénitől, amiért külön köszönettel tartozunk. Ezeken a képeken látszik, hogy mennyire fantasztikusan érzik magukat, szép helyeken járnak. Pálkövéről, már eljutottak egészen Keszthelyig is, sőt tegnap már a Badacsonyt is megjárták ebben a gyönyörű időben. Élményben van részük bőven. Kész nyaralásnak számít ez a mostani 5 nap. Azt nem tudom, ezek-után hogyan fogom tudni rábírni a lányokat, még másfél hétig a tanulásra. El sem hiszem, hogy itt az év-vége. Most, ebben a kánikulában, valahogy  olyan szünidei hangulatom van nekem is. Sebaj, az előttünk álló pár hetet már féllábon is kibírjuk, ha törik, ha szakad!

Írás közbe, még az jutott eszembe, hogy mennyire szeretem azt az érzést, mikor egy hosszabb idő után, hazaérkezünk és rácsodálkozunk saját házunkra. Maga az érzés, hogy itthon vagy. Minden ismerős, de egy kicsit más szemmel látjuk, pedig semmi sem változott a távollétünkben.

Azt hiszem, én most a renddel vagyok így. Jó, hogy amit valahová leteszek az ott is marad, nincsenek szétdobálva felesleges dolgok, rend van. Ez a fajta rend és steril környezet szokatlan számomra. Megtudnám szokni, csak még nem akarom. Pár évig még káoszt szeretnék magam-körül látni, olyat amit már megszoktam a lányaimtól...
-mondjuk, holnaptól!


2014. május 15., csütörtök

Májusi Zsófiám

Mondhatni, alaposan lemaradtam a májusi blogolásban. Csak kapkodom a fejem, hogy már május közepét írjuk és még egy darab bejegyzésem se volt. Pedig minden nap eldöntöttem, hogy írok, legalább pár sort, aztán valahogy a nap folyamán még gép közelébe se jutottam. Mondjuk ez utóbbit már magamnak köszönhetem, mert fejest ugrottam a házimunkába. Amikor pedig elkap a gépszíj, akkor bizony, nincs megállás...
-szerencsére a lányokra is ragadós aktivitásom, így már végre nyugodtan rájuk bízhatom a mosogatást (is). 

Próbálom időrendben megosztani az eddigi eseményeket, már amikről fényképek is készültek.

Május elsején, bográcsozással, hivatalosan is megnyitottuk a kertet, illetve a homokozót. Az utóbbinak még magamban adtam egy évet, mert szerintem jövőre már alaposan mellőzött lesz a lányok életében. Már most terveket szövögetek a homokozó újrahasznosítására. Szerencsére még van időm kitalálni a tutit.

Az idei évben anyák-napján duplán is örülhettem, hiszen névnapom is erre a napra esett. Természetesen, családomtól kaptam virágokat. Nem is akármilyeneket! A lányok válogattak nekem virágokat, amiket némi atyai segítséggel kész műremekként cserepekbe is ültettek, hogy nekem már ezzel se legyen gondom. Mit mondjak, minden szempontból, igazán megleptek.
Az iskolai anyák-napját is meg kell, hogy említsem, mert idén a tanítónénik, egy cseppet sem rendhagyó műsorral készítették fel a gyerekeket. Az meg külön öröm volt számomra, hogy a két osztály egybe tartotta meg az ünnepséget, amit ráadásul az én két leányzóm verse nyitott meg.
Ezen a napon végre átadhattuk az osztályok ajándékát is a mi tyúkanyóinknak tanítónéniknek amit a gyerekekkel a háttérbe szervezkedve, közösen készítettünk el. Erről majd később írok és mutatom is a szépségeket.

Aztán, voltak a lányok osztálykiránduláson és bár az előtte lévő napok időjárása nem sok jóval kecsegtetett, azon a napon, akkor amikor kellett, hét-ágra sütött a nap. Nőtincsre, a Seholszigetre mentek, ahol már családilag több ízben is megfordultunk, és a hely különlegessége, szépsége miatt, még biztosan fogunk.

Egyébként meg folyamatosan készülünk az év-végi hajrára. Mostanában a felmérők időszakát éljük, ami azért nem nagy csoda, hiszen majd egy hétig az iskola felé se fogunk nézni.
Jövőhéten, erdei táborba utaznak Pálkövére. Van nagy izgalom emiatt is bőven.

Egyenlőre viszont a mai nap szépségét szeretném átélni. Már alig várom a délutánt, hogy újra együtt lehessünk a lányokkal és egy szerény ünneplés között felköszönthessük a mi névnaposunkat.

Zsófikámnak igazán jól indult a reggel. Remélem az egész napja egy kissé különleges de, egyben emlékezetes is marad...
  

2014. április 30., szerda

Anyák napjára

Már régóta nézegetem a neten ezeket a sziluett képeket. Akár itt be is fejezhetném, mert évekig, tényleg csak nézegettem, gyönyörködtem a mások munkáiban. Valahogy nem mertem belevágni, vagy nem is akartam igazán. Folyton, kifogásokat kerestem. A lányokat még nem gondoltam elég precíznek egy ilyen munkához. Itt igenis számít, az az egy-két milliméter is...
Az egyik kedvenc blogomban, azonban ismételten megláttam.
Sucika, aki nem mellesleg, fantasztikus pedagógus, tantónéni milyen ajándékokat készíttetett diákjaival a közelgő anyák napjára.
Ezektől a képektől, kellő inspirációval belefogtunk mi is a saját változatunkba.
Nyomtatásos és színezős megoldás választottuk erre az évre...
-mert, hogy lesz folytatása, abban egészen biztos vagyok.

A lányok külön kérésére kerültek fel egymásnak háttal a falra.

Lucám az orrát egy "kicsit" akaratán kívül, megnagyította...

Zsófikám pedig olyan, amilyen...

Sütött a nap, sehogy nem tudtam jobb képeket készíteni a tükröződés miatt. Nekem viszont, így is nagyon bejönnek! Pláne, hogy az előszobába kerültek a képek...



2014. április 19., szombat

Húsvéti ajtódíszek

-amiket kivételesen, nem én készítettem. A lányok is nagy kedvet kapta az ajtódíszekhez, így elkészítették a saját változatukat húsvétra
Nekem kivételesen nem volt benne a kezem, maguktól ötleteltek.
Szerintem nagyon klasszak lettek.
A tavalyi nyuszist felturbózták, míg a másikat a már karácsonykor is alkalmazott szódabikarbónás  díszekkel dekorálták.
Azt hiszem több szempontból is emlékezetes marad a húsvéti készülődés, de talán Zsófikám számára a legemlékezetesebb...
Teljesen egyedül alkottak, ragasztgattak, viszont a ragasztópisztolyt egyenlőre nem adtam ki a kezemből. Milyen jól is tettem, hogy a pisztolyt én kezeltem. A legutolsó darab felragasztásánál, Zsófi konkrétan belenyúlt a forró, beragasztózott virágba, nem figyelt oda!  ami alaposan belesült az ujjába. Saját bőrén tanulta meg, hogy bizony bármilyen könnyűnek is tűnik a ragasztópisztoly használata, az bizony nem gyerekjáték.
Gondolom,  valamikor lesz majd legközelebb, még akkor is, ha az, nem mostanában lenne...


Ezekkel a képekkel szeretnék minden kedves olvasómnak, kellemes húsvétot kívánni!

 


LinkWithin

Related Posts with Thumbnails