Ez a vonat is elment...

-igaz, hogy még hétfőn, és remélhetőleg holnap épségben, már vissza is érkezik.

Hosszúnak tűnik ez a hét nélkülük. Na, nem mintha unatkoznék, mert valahogy arra egy cseppet sincs időm. Olyan hülyeségeket találok ki magamnak időkitöltés gyanánt, hogy sokszor magam is rácsodálkozom. Takarítok, szelektálok, minden fiókot kipakolok, kidobálok, ami a lányok mellett lássuk-be, nem megy. Idővel mindent visszaszivárogtatnak a házba. Na, most ez nem lesz!

Bevallom, nagyon hiányzik Zsófi és Luca. Olyan csendes a ház. Fura, hogy nem kell ébresztőórára kelni, mégis korán felébredek, annak ellenére, hogy már három napja éjfél után kerülök az ágyba.
Szintén szokatlan helyzet, hogy este nyolckor még vígan belefogok egy házrész pakolásába, amit egyébként normál helyzetben soha nem tennék meg. Muszáj lefoglalnom magam, mert különben folyton csak aggódnék miattuk. Szerencsére, minden este kapunk fényképes élménybeszámolót, ez visszatart a telefonálástól, a tanítónénitől, amiért külön köszönettel tartozunk. Ezeken a képeken látszik, hogy mennyire fantasztikusan érzik magukat, szép helyeken járnak. Pálkövéről, már eljutottak egészen Keszthelyig is, sőt tegnap már a Badacsonyt is megjárták ebben a gyönyörű időben. Élményben van részük bőven. Kész nyaralásnak számít ez a mostani 5 nap. Azt nem tudom, ezek-után hogyan fogom tudni rábírni a lányokat, még másfél hétig a tanulásra. El sem hiszem, hogy itt az év-vége. Most, ebben a kánikulában, valahogy  olyan szünidei hangulatom van nekem is. Sebaj, az előttünk álló pár hetet már féllábon is kibírjuk, ha törik, ha szakad!

Írás közbe, még az jutott eszembe, hogy mennyire szeretem azt az érzést, mikor egy hosszabb idő után, hazaérkezünk és rácsodálkozunk saját házunkra. Maga az érzés, hogy itthon vagy. Minden ismerős, de egy kicsit más szemmel látjuk, pedig semmi sem változott a távollétünkben.

Azt hiszem, én most a renddel vagyok így. Jó, hogy amit valahová leteszek az ott is marad, nincsenek szétdobálva felesleges dolgok, rend van. Ez a fajta rend és steril környezet szokatlan számomra. Megtudnám szokni, csak még nem akarom. Pár évig még káoszt szeretnék magam-körül látni, olyat amit már megszoktam a lányaimtól...
-mondjuk, holnaptól!