2015. március 10., kedd

Nem biztos, hogy a tudás olyan jó...

Rá kellett jönnöm, hogy jobb ha nem kérdezem meg lányaimat, mit gondolnak rólam, mint anyjukról. Nem  is biztos, hogy kellene tudnom, min kellene változtatnom. Minden úgy jó, ahogy van!  Na, jó! Félévente talán szóba hozhatom a témát, saját megnyugtatásom érdekében, hátha időközben változtatnak meglátásaikon...
Történt ugyanis, hogy mint jó fejnek tűnő anyuka, legcudarabb pillanatomban rákérdeztem a lányoknál, mi lenne az, amit szívesen megváltoztatnának rajtam. Legyen az bármi,-akármi!
Tényleg rossz passzban voltam, tele lelkiismeret-furdalással, ezért gondoltam, jobb, ha tiszta vizet töltünk a pohárba és tisztázunk mindent esetleges félreértést, mielőtt bárki is sérülne, a vélt  vagy valós sérelmeiben.
Bevallom, teljesen más reagálásokat vártam, konkrét c@ranyaságom megerősítésében. Ez is bizonyítja, hogy jobb ha előre nem gondolunk semmilyen negatív kritikát magunkról ami fent említett negatív önkritika érzete felé sodor. Teljesen másképp éljük meg anyaként a legrosszabb napjainkat is, mint azt a gyerekek érzékelik, látják... Mi istennők vagyunk és azok is maradunk, legfeljebb, apróbb hiányosságokkal.
Ezen, ominózus beszélgetésünk alkalmával derült az ki, hogy legnagyobb hiányosságom abban rejlik, miszerint túlságosan szigorú vagyok. No, nem Zsófival és Lucával, hanem a családtagként kezelt háziállatokkal. A lányok szerint az tök jó lenne, illetve, akkor lennék a legjobb anya, ha egy asztalnál ebédelhetnének, vacsorázhatnának az állatokkal.
Rajtam ez nem múlik, mert szívesen megterítek nekik a bejárati ajtó elé, felőlem ehetnek a kutyával és a macskákkal is de, nem egészen ilyen felállás az elképzelésük.
Vállalom magam. Amennyiben ezen múlik, ám legyen. A lelkiismeretem viszont tiszta...
-minden tőlem telhetőt megteszek, viszont az aztalhoz "csak" kétlábúak ülhetnek.
Most majd retteghetek, mi lesz akkor, ha megérkeznek a futó kacsáink...
-szárnyasok is kíméljenek!
 Kivéve, ha sültek!

Naná, hogy a konyhában a legjobb...
-tanulni!
Chanelt fedőnevén:Sanyi, becézve Sanyika is nagyon érdekli a matek házi... -komoly segítsége akadt Lucának


2015. március 9., hétfő

Életveszélyben, nap mint nap

Azt, hogy a háztartási balesetek hány százaléka tragikus kimenetelű nem tudom, azt viszont igen, hogy első helyen áll a statisztikában. Meglepő módon megelőzve a munkahelyi, közlekedési és sportbaleseteket.
Legvadabb álmomban sem gondoltam volna, hogy egy ügyetlen mozdulattal képes leszek és tovább rontom a háztartási balesetek statisztikáját, amit egyszerűen a reflexeimnek köszönhetek.
Nyugi, nem rázott meg az áram mondjuk akkor már sanszos, hogy nem írhatnék blogot, nem csúsztam el a kádban, vizes kövön, nem égettem meg magam, rásadásul egy csontom se törött.
Egyszerűen, csak mosogattam, úgy mint ahogy teszem ezt, nap mint nap. Nem voltam fáradt, nem voltam ideges. Szóval minden zavaró tényező kihúzva.
Úgy csináltam mindent, ahogy szoktam. Ráadásul egy szép vasárnap délelőtt...
Szóval, ahogy teszek, veszek, mosogatok, egyszer csak, megcsúszott a kezemben az egyik coca-colás pohár ilyenkor sajnálom, hogy nem Amerikában élünk, mert simán beperelném őket és a csapba esett...-én pedig olyan szerencsétlenül kaptam utána, hogy a csuklómat elvágta.
Egyből éreztem a szúró fájdalmat, majd egy gyors szemrevételezés után láttam, hogy ez bizony nagyon szétnyílt és vérzik is. Azonnal lenyomtam a másik kezemmel, ujjammal nyomókötést alkalmaztam majd kiabáltam Gáboromnak, hogy azonnal hívja a mentőket, mert elvágtam a csuklómat. Azt hiszem, ezzel a pár másodperces mutatványommal, teljesen sikerült feldobnom az amúgy nyugalmasan induló, már-már unalmasnak is mondható napunkat. Hirtelen nagy nyüzsi lett a házban. Még szerencse, a szerencsétlenségben, hogy gyermekkori barátnőm nálunk volt, és így legalább a lányokra nem volt gondom mert ha nem is mentővel, de cirka 15 perc alatt, megfelelő kezekbe kerülhettem. A kórházba vezető úton még volt időm azon is aggodalmaskodni, hogy mi lesz akkor, ha nem fogják elhinni az orvosok a mosogatásos sztorit és egy öngyilkosjelölt hisztérikának tituálnak. Hisztérika  valóban lettem de, már csak a váróban, mert akkor kerültem sokkos állapotba.
Magyarázkodásra semmi szükségem nem volt, bár láttam némi kételyt a doki szemében, mikor a mosogatást, mint baleset okát említettem, viszont ő meg szerencsére észrevette a rengeteg üvegszilánkot a kezemen. Nem örömködtem akkor sem, amikor a műtétet emlegette, ott rögtön, máris, azonnal, egy gyors röntgen előtt...
Aznap öt új cicabajúsz, ha nem is boldog tulajdonosa, de ideiglenes befogadója lehettem, még 10 napon keresztül...
Azt eddig is sejtettem, hogy minden nap életveszélynek teszem ki magam a családomért több millió nőtársammal együtt, és milyen áldozatot követel nap mint nap a háztartási munka de, hogy ennyire?
Sajnos azóta kicsit tartok a mosogatástól, bár azt kétlem, hogy pont velem ugyanez, mégegyszer megtörténne de, ki tudhatja...
-az biztos, hogy a lányoknál, egyenlőre tilalmi listára tettem.
Mos, már csak egy megbízható mosogatógép-szerelő kellene keresni!



Nem vagyok örömködős a hangulatban...

Nem vagyok túlságosan boldog mostanság. Sőt! A szomorúság mellett érzett tehetetlenségem nagyobb. Nem tudom megóvni azt, aki minden anya számára, az egyik legnagyobb kincs a világon. Jelen esetben Lucáról lenne szó... 
Vele, alapjában véve semmi gond nem lenne. Még csak rosszat se tudnék rá mondani. Még is, a legnagyobb fejtörést, felfordulást ő hozta az életünkbe. Természetesen önhibáján kívül. Feladta a leckét, az élet iskolája! Mi meg nem győzzük kapkodni a fejünket.
Az egész töténet tavaly, azaz a harmadik osztály megkezdése előtt kezdődött, amikor hőn imádott tanítónénijük egészségi okokból, otthagyta az iskolát. Az új tanító néni, hamar belopta magát a gyerekek szívébe, egészen két héttel ezelőttig. Akkor, ő is bejelentette az osztálynak felmondását, családi okokra hivatkozva. Az utolsó hét, minden-napja sírással telt el.  Sírással keltünk, sírással feküdtünk.
Luca egyszerűen vigasztalhatatlan volt, amit meg is értek. Fájt a szívem érte. Jelenleg, nem nyugtat meg a tudat sem, hogy új tanárt kapnak a gyerekek, ráadásul olyat, akit nem ismernek, teljesen idegen számukra. Most, ott tartunk, hogy az eddig megszokott kis élete az osztálynak, teljesen felborult. Kizárt dolognak tartom, hogy az elmúlt két hét viszontagságait ismervén, ez, a tanulmányi eredményekben ne mutatkozna meg...
Felmerült az iskolaváltás lehetősége is de, ezt a pár hónapot és az új tanárt még kivárjuk, aztán majd megpróbáljuk Luca számára a létező legjobb megoldást keresni. Nehéz dolog, mert Zsófival is számolnunk kell, nagyon nem mindegy, hogy melyik ujjunkba is harapunk bele.
Holnap rendkívüli szülői. Na, erre nagyon kíváncsi leszek...
:(

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails